Engelsz Józsefet hosszú, súlyos betegség után november 8-án érte a halál. A művész Répcelakon született 1928. április 27-én. Győrben fémöntő mestervizsgát tett, majd Budapesten, az Iparművészeti Főiskolán Borsos Miklós tanítványaként diplomázott 1955-ben. Később a főiskolán az ötvös tanszék vezetője lett, több mint 20 évig tanított. Mintegy 200 tanítványát nemcsak az ötvösi és vésnöki mesterség technikai fogásaival, hanem a tér és az anyagformálás törvényeivel is megismertette.
Engelsz Józsefet szülővárosa, Répcelak díszpolgárává avatta. Az új templomban több rézdomborítását is elhelyezték, a városban több kiállítása volt. A Semmelweis Egyetem rektori lánca is az ő munkája, a láncon függő Semmelweis-érmét lemezdomborítással készítette.
Művei gyakran archaizálnak, a görög, a bizánci és a honfoglalás korabeli magyar művészet hangulatát idézik, de munkáiban szembesülhet a szemlélő a magyar népművészet kifejezésvilágával is. Bel- és kültéri épületplasztikái sajátos organikus formákból épülnek fel, mint például a pillérburkolat a Fészek Művész Klub Nagytermében.
A hazai kiállításokon kívül megismerhették Engelsz József munkáit Párizstól Koppenhágán és Drezdán át egészen Kairóig. Közgyűjteményekben is őrzik műveit, így például a Magyar Nemzeti Galériában, a Magyar Nemzeti Múzeumban és Esztergomban, a Főszékesegyház Kincstárában is található alkotása.
Elhunyt Engelsz József ötvös- és szobrászművész
Életének 82. évében elhunyt Engelsz József ötvös- és szobrászművész. A kétszeres Munkácsy-díjas alkotó temetése november 13-án, pénteken 15 órakor lesz Szentendrén, a Sztaravodai úti temetőben.

Itt az ideje megszüntetni a szállodai svédasztalos reggelit?
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
„Úgy voltunk vele, hogy Orbán Viktor megvéd minket” – megrázta a kárpátaljai magyarokat a munkácsi rakétatámadás
Földes András riportja Munkácsról.
Kéri László: Sulyok Tamás bukhat, durva konfliktusok jöhetnek a Tisza szigeteken belül – Fülke
Magyar Péter: Úgy hallom, hogy Nagy Márton távozik
Havi 13 milliárdos veszteséget okoz a kereskedőknek az árrésstop, elbocsátások jöhetnek a boltokban
Hat diák a tengerbe fulladt egy iskolai kiránduláson Egyiptomban
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Forgatás közben halt meg az Emily Párizsban rendezőasszisztense
Ez a nagy különbség Putyin és Trump gondolkodása között
A „mocskos Fidesz” nem kritika, hanem politikai uszítás – véli a fiatalokért felelős államtitkár
Így maradhatunk fittek akár 100 év felett is anélkül, hogy edzőterembe járnánk
Egy legendás hang, amelyre több generáció emlékszik: így működött a betárcsázós internet
Felfüggesztette a kereskedelmi csomagok kézbesítését Amerikába több európai posta
Két Fülöp-szigeteki vendégmunkás is perel, mert ki akarják őket utasítani Magyarországról
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.