szerző:
Balkányi Nóra-Németh Róbert

Új lemezzel jön ki a Budapest Bár és az éppen második generációját is bejelentő Rájátszás, tíz éve játszott először a Kispál és a Borzzal a Csík zenekar. Mi ebben a pláne? Az elmúlt évek popkulturális sikertörténeteiről van szó, melyek – úgy tűnik – hasonló mintázat alapján működnek. Az új hullámokat látva megnéztük azt is, mi a megfejtés.

Végy egy patinás, talán kissé elszürkült, már némileg „múzeumba zárt", de semmiképpen sem kifejezetten jelenhez köthető hagyományt, amely egyben jellegzetes és fontos hazai kulturális érték. Értelmezd újra, rakd új kontextusba, hozd össze valami nem feltétlenül oda illő, menő kulturális tartalommal – jelen esetben jellemzően a jobb híján alternatív rocknak nevezett dologgal (ami persze a Petőfi Rádió megjelenése óta már korántsem alternatív, erről később) –, s ha jól csináltad, a végeredmény sikeres, ráadásul a részek összességénél többet eredményező új minőség, brand és termék.

Budapest Bár. Csík zenekar. Rájátszás. Aki az elmúlt közel tíz évet nem barlangban töltötte, annak nem kell mondani: ezekhez a projektekhez, zenekarokhoz slágerek, telt házas koncertek, új és újraértelmezett sztárok, az összeomló lemezpiac mellett is stabil lemezeladások, a kihívásokkal küszködő hazai kulturális piacon is biztos nézőszámok, komoly árbevételek kapcsolódnak. Újfajta szórakozási formák, olyan közönségcsoportok, amelyekről már-már lemondott a hazai könnyűkultúra-szervezés. Szóval siker.

Megpróbáljuk felfejteni az említett projektek szervezőivel, és főhőseivel, menedzserekkel, szervezőkkel, zenészekkel és kulturális megfejtőkkel hogyan működik a „valami + alternatív zene = siker”-képlet. A képlet „valami”-vel jelölt változója a Rájátszásnál az irodalmat, a Budapest Bárnál a kávéházi cigányzenét, a Csík zenekarnál a népzenét jelenti.

Nem vonalzóval megrajzolt sikerképlet

A Rájátszás öt éve indult a Margó irodalmi fesztiválon, a projekt azóta is kitartóan bombázza az írók elefántcsonttornyát. A költők és a zenészek (szép sorban: Beck Zoli, Egyedi Péter, Erdős Virág, Grecsó Krisztián, Háy János, Kardos-Horváth János, Kemény István, Kollár-Klemencz László, Másik János, Szálinger Balázs, Szűcs Krisztián) jól eltalált összeeresztésének köszönhetjük például Erdős-Kollár Elviszem magammal tüntetős gigaslágerét. A Rájátszás most jelentette be új párosként a hipszter menőség tetején lebegő Szabó Benedeket és Fehér Renátót, trióként Sonya, Áfra János és Nagy István neveit. Az Ivan & The Parazol Vitáris Ivánjával bevonják a slammer/költő Kemény Zsófit is.

„Esterházy Péter ül a szobájában a Római-fürdőn, körülötte jegyzetek – ez az a berögzült kép, amiből ki szerettük volna mozgatni az irodalmat” – magyaráz a hangsúlyokról Valuska László, a Rájátszás menedzsere. „Egy ponton mindig elkezdenek csehtamásozni velünk kapcsolatban, de mi abból indulunk ki, hogy a magyar zene jó része erősen szövegközpontú.” A Quimby frontembere, Kiss Tibi a József Attila Körnél kiadott könyvét, vagy a Kistehén énekes-dalszerzőjének, Kollár-Klemencz Lászlónak hamarosan a Magvetőnél megjelenő kötetét hozza a határátlépések példáinak.

Gáncs Andrea (korábban a Besh o drom, az Anima Sound System, a Kistehén menedzsere és az A38 programigazgatója), a Budapest Bár menedzsere szintén azt mondja, a 2007-es kiindulás messze nem az alternatív vonal volt. „Ami a cigányzenéből látható volt, az vagy hakni, vagy az éttermi változat. Ezen szerettünk volna változtatni. Mindenki panaszkodott, hogy a cigányzene nem újul meg, ugyanabba a ruhába növesztenek ugyanakkora pocakokat a zenészek.” Gáncs szerint a hagyomány csak akkor él tovább, ha éltetik. „Mikor Glastonburyből jöttünk haza a Besh o drommal, marhára untuk az utat. Robi (Farkas Róbert, aki zenélt például a Kistehénnel is, a Budapest Bár zenekar vezetője – a szerk.) maga mellé ültette Szalóki Ágit, hogy énekeljen neki Karády-dalokat Amszterdamtól Münchenig.”

Budapest Bár ma már több mint tíz énekessel dolgozik az - idő közben idézőjelessé vált - alternatív vonal figurái közül. A zenekar tagja a már emlegetett Kiss Tibi, az éppen búcsúzó Heaven Street Seven frontembere, Szűcs Krisztián, Kollár-Klemencz László, Lovasi András, Mező Misi, Németh Juci, Ferenczi György, Keleti András, Rutkai Bori, Behumi Dóri vagy Frenk is.

„Juci azt mesélte, anyukája énekelt neki régi slágereket, Tibinek a nagyapja volt nótaszerző. Robi a Száztagú Cigányzenekarban húzott le 15 évet. Nem úgy volt, hogy kőfaragással foglalkoztunk, aztán egyszer csak vonalzóval kitaláltuk a sikerképletet. Ezekben a körökben mozogtunk” – magyarázza Gáncs.

Gáncs Andrea
©

A folk-oldalról érkező Csík zenekar szintén műfajt szeretett volna átmenteni a 21. századba. Szabó Attila 1996-ban csatlakozott, 2002 óta csak itt játszik. „Mindenki a rockzene felől közelítette a népzenét” – mondja. „Az Illés volt például az első világzenét játszó együttes.”

Szabó először maga is inkább a rock irányából érkezett, majd főiskolás korában egy táncházi élmény elvitte a népzene irányába. „Bartók és Kodály azt írja, hogy válogatni kell a javából és valamilyen feldolgozással kell közelebb vinni a hallgatósághoz a népzenét. Mi ezt a gondolatot vittük tovább, csak fordítva. Gondolkodtam, mi lenne a legfrankóbb, és én is ezt az alternatívnak mondott dolgot szerettem leginkább.”

Végül 2005-ben a Pecsában léptek fel az akkor csúcsán pörgő Kispál és a Borz előtt. „Bandi viccesen vetette fel a dolgot, mi pedig azt válaszoltuk, oké, csak a tizenévesek nehogy ledobáljanak a színpadról.” Erre Lovasi felvetette, hogy dolgozzanak át Kispál-számokat. Így kezdődött, aztán a Most múlik pontosan rongyossá játszott Quimby-feldolgozás mindent vitt.

Kell a csimbum

„Már nem elég egy felolvasó Háy János. A csimbum kell: az egyik Háy álljon fejen, a másik pedig szaltózzon közben” – mondja Kollár-Klemencz László. Szerinte a Rájátszás és a Budapest Bár első sorban magas színvonalú szórakoztatóipari termék. „Fogyaszthatóvá teszik a régebbi, vagy a mainstreamből kiszorult műfajokat”, miközben ezzel a gesztussal értéket is mentenek.

Kollár szerint természetes a folyamat, amiben a vállalkozások felszippantják a hiteles arcokat. Hasonlóan gondolkodik Lévai Balázs műsorvezető, író is. „Amikor valami kimerülni látszik, elkezd más forrásból táplálkozni” – mondja. „Nézzétek meg a kommersz kereskedelmi tévét. Olyan figurákkal kezdett dolgozni még évekkel ezelőtt, mint Till Attila, Bakáts Tibor Settenkedő vagy Soma.”

Mindez azzal a sokat emlegetett jelenséggel is összefüggésben áll, hogy az alternatív és a mainstream értelmezési tartományai – a többek közt (de főleg) a Petőfi Rádió által definiált popkulturális térben – összeértek. Nehéz (és talán már nem is kell) értelmezni a mainstream-alternatív relációt, „amikor az alternatív közegből indult Quimby az egyik legnagyobb tömegeknek játszó koncertzenekar” – mondta nekünk nemrég például Szűcs Krisztián.

„Az alternatív műfaj gondolkodást feltételez” – folytatja Kollár-Klemecz is. „Ez melósabb, hosszú távon értékesebb és tartalmasabb. Az üzleti vállalkozás irányába haladva a dolgok hajlamosak félőszintévé válni. Az alternatív figurák gyengülnek a mainstreambe emeléssel. Hiába kapálózom én is, hogy a Kistehén a fontos. A Bár-koncerteken a közönség ugyanannyi pénzért nem csak a csirkehús rejtelmeibe mélyedhet el: a főétel mellé jár a desszert és az aperitif.”

Kollár-Klemencz azt mondja, amíg örömöt, barátokat és színvonalat talál ezekben a projektekben, nem fog kiszállni. „Úgy nem is tudsz hatással lenni valamire, ha kilépsz belőle. Ezek a folyamatok nem a Rájátszás vagy a Budapest Bár hibái – ők élnek a lehetőséggel és azt magas színvonalon oldják meg. Problémák inkább tágabban, a társadalom és a kultúrpolitika területén vannak.”

Az egyik fő gond szerinte az, hogy a produkciók mennek a közönség után, nem pedig fordítva. „Sajnálom, hogy nem mi állítunk fel szintet, hanem alkalmazkodunk.” A Rájátszással kapcsolatban Valuska azt is mondja, az évek során organikusan épültek az első lemez csehtamásos hangzása után és már „koncert értelemben vett koncerteket” adnak.

Lévai Balázs a kultúra habosításáról beszél. „Ezek a vállalkozások szerethető és fogyasztható kulturális produkciók. Nem fájnak, bántanak vagy karcolnak. El lehet vinni őket céges rendezvényekre, miközben minőséget hoznak” – mondja.

Valuska hasonlóan fogalmaz. „Sokszor hallani, hogy az emberek azért nem néznek művészfilmet vagy színházat – csak ha zenés, – mert munka után ki szeretnének kapcsolódni. A Rájátszásban sikerült szinten tartania a kulturális tartalmat úgy, hogy közben az nem adja meg magát. Minden ragaszkodik az úgynevezett fiatalkori kedvencéhez, de már nem érzi, hogy mindenhová el kellene mennie – viszont ezekben a projektekbe láthatja őket tovább élni.” Lévai szintén hozzáteszi, hogy megjelent a piacon „az a fizetőképes réteg, akinek fontos a kultúra, de nem biztos, hogy 30Y-on a harmadik sorban akar pogózni”.

Valuska László
©

Gáncs szintén kiemeli a harminc év fölötti, viselkedni és fogyasztani is képes korosztályt. Régi és ismert probléma beemelni ezt a csoportot koncertekre. „Az a jó termék, ami nem azt kérdezi, kinek szól, hanem hogy mire éhesek az emberek. Olyan szórakozásra volt szükség, amit nem ciki másnap elmesélni, de nem is ugranak az ember gyomrába egy pohár sörrel. A Budapest Bár nem marketingtermék, hanem valódi zenekar. Ezt bizonyítja az is, hogy az alternatív énekesek nélkül is teltházakat hoz már magas presztízsű fesztiválokon és helyszíneken, sőt, külföldön a zenekar tudása az igazi valutája a produkciónak. Az új, Klezmer című albumot már a zenekar jegyzi, egyáltalán nem az alternatív közegből jövő vendégekkel: Bangó Margittal és Fekete Lászlóval, a Dohány utcai zsinagóga főkántorával” – magyarázza a menedzser.

A kezdeti építkezés óta a Bár kinyitotta az ollót (emlékezetes volt például a sokak számára kedvenc, sokaknak giccsbe hajló Szilvafácska), többek közt a fiatalabb fesztiválközönség is jól reagált a produkcióra.

A Rájátszás közege hasonlóan formálódott vegyesre. „Mikor az A38 Hajón vagy a Gozsdu Manó Klubban játszottunk, alig fértünk el, de az írók szárnyat kaptak a klubkoncertélménytől. Akkor jelentek meg a dalszövegeket éneklő fiatalok is” – mondja Valuska. A Rájátszás emellett szintén tudatosan épített a kultúrafogyasztó harmincasokra, és az afeletti generációkra.

1 + 1 = 3

A megszólalóink egyet értettek abban, hogy a műfajok keverése nem az egyes elemek egymás mellé pakolását jelenti. Abban nincsen nagy truváj. A kölcsönös egymásra hatás és az így kialakult új produkciók lényegesek. A kulturális értéket nem az adja, mennyien (nem) ismerik az adott tartalmat. Jól jelzi a kapcsolódások erősségét a produkciók farvizén evező, levált különprojektek indulása (a Rájátszásból például Szálinger Balázs és Szűcs Krisztián külön koncertezik Szűcsinger néven, de Beck Zolinak és Háy Jánosnak – ez a Háy Come Beck, – valamint Kollár-Klemencznek és Grecsó Krisztiánnak is vannak külön estjeik, plusz Kollár Erdős Virággal kihozott külön lemezt is).

„A Rájátszás komoly vérfrissítést hozott mindkét oldalon. A kortárs író szerepköre radikálisan változik, az elitkultúra kiszabadul a toronyból, de a túlélési ösztön is vezeti ezeket az alkotókat. Nem túlfinanszírozott szakmákról beszélünk” – mondja erről Lévai Balázs.

Lévai Balázs
©

Valuska László kiemeli azt is, hogy kimozdítás helyett inkább átfordítás történt. „Nem egyszerűen verseket szerettünk volna megzenésíteni, hanem új dalokat létrehozni. Grecsó 48 soros verséből 19-et hagyott meg Beck, majd abba is belenyúlt, hogy megszülessen a Pont oda. Kollár megmutatta a dallamot Virágnak, plusz az ezt is elviszem refrént, és arra írta az ő dalukat. Csodás, mikor már befutott emberek új utakat keresnek.”

A Csík zenekarral kapcsolatban emeli ki az egyszerű feldolgozás helyett az új minőség létrehozását Lévai. „Oké, dolgoztam a zenekarral, így elfogult vagyok, de a Csík-féle Csillag vagy fecske például jobb, mint az eredeti Kispál. Leporolták a dalt, levették róla a felesleges pop-rock sallangot, rárakták a népzenei réteget. Mintha aranyat mostak volna, nem csupán feldolgoztak.”

A Most múlik pontosan után pedig egymást erősítette a Csík és a Quimby közönsége is. Lévai a Budapest Bárral kapcsolatban az énekesek új szerepeit emeli ki. „Kiss Tibitől Lovasin át Szűcs Krisztiánig sokan elmondták, hogy itt tanultak meg igazán szerepelni. Kimozdultak a komfortzónából, mintha sörről borra váltottak volna. Ma sikertermékként beszélünk ezekről a produkciókról, de benne volt a bukás lehetősége is.”

A Bárban dolgozó művészek egymásra hatását kiemeli Gáncs is. „Lovasi például folyamatosan osztja a zenekart, hogy kevesebb hangot játsszanak, Kiss Tibi pedig múltkor lejátszott vagy negyven Európa Kiadó és Kontroll Csoport számot a zenekarnak – a bőgősünk mondta is, hogy az volt élte legsötétebb napja. A rockzenészek is nagyon sokat tanulnak a cigányzenészektől.” Gáncs szerint a közönség érzékeli a művészek közötti együttműködést. „Ez lemászik a színpadról. Sok munkánk volt benne” – teszi hozzá.

Kérdés, mennyi van még ezekben a produkciókban, a résztvevők persze bizakodóak. A lényeg – de ezt minimum a Beatles óta ismerjük, – a folytonos megújulás.