szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Kevesebb áramot is fogyaszt majd a router, de ami ennél sokkal érdekesebb: jóval tovább elér és marad erős a wifijel.

Nem egy új készülék a Las Vegasban zajló CES 2016 szakkiállítás eddigi legérdekesebb bejelentése, hanem egy olyan újítás, ami minden wifiképes eszközt érint. A technológia fejlesztését összefogó Wi-Fi Szövetség bejelentette a régóta várt új vezeték nélküli szabványt.

A 802.11ah HaLow névre hallgató technológia egyik előnye, hogy használata jóval kevesebb energiafogyasztással jár. Ez nem csak azt jelenti, hogy a wifijelet szóró router kevésbé hagy majd nyomot az áramszámlán, hanem azt is, hogy a vele kapcsolatban álló eszközök (telefonok, laptopok, okosotthonos kütyük stb.) akkumulátora is lassabban merül majd.

Talán még ennél is fontosabb, hogy az új szabványt használó router wifijele az eddiginél közel kétszer nagyobb távolságra ér majd el. A gyakorlatban ez azzal az előnnyel jár majd, hogy a lakás olyan pontjaira is elér majd a wifi, ahova eddig nem, ahol pedig jelenleg kicsit gyengélkedik, ott is stabil lesz.

Ha tudni szeretne róla, mikor lesznek elérhetők az új wifit használó készülékek, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!