szerző:
MTI

Egy csaknem 50 kilométer hosszan futó barlangot fedeztek fel a Hold felszíne alatt a japán űrkutatási hivatal tudósai az égitest körül keringő Kaguja japán űrszonda adatainak elemzése révén.

Egy ilyen képződménynek fontos szerepe lehet a jövőbeli holdi expedíciókban, mivel menedéket nyújthat az űrhajósoknak a Napból érkező sugárzással és a kozmikus sugarakkal szemben – közölték a szakemberek.

A barlang, amelyről úgy vélik, hogy egy nagyjából 3,5 milliárd évvel ezelőtt keletkezett úgynevezett lávacsatorna lehet, a vulkanikus Marius Hills-régió alatt található.

Egy vulkánkitörés után a lávafolyásoknak először a külső burka szilárdul meg, és miután alóla kifolyik a még olvadt anyag, hosszú alagút marad mögötte – ez a lávacsatorna vagy lávacső. Az akár több kilométer hosszú lávacsatornák idővel kihűlnek, helyenként felszakadoznak, ezek lehetnek a felszínen látható mélyedések, az esetleges barlangok bejáratai.

A japán szonda eredetileg egy nagyjából 50 méter átmérőjű és 50 méter mély üreget talált, és a területen végzett további vizsgálatok vezettek végül a lávacsatorna felfedezéséhez.

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!