szerző:
hvg.hu

Hosszú, egyre nyugtalanítóbb hallgatás után megszólalt a Facebook alapító-vezérigazgatója a közösségi oldal történetének eddigi legnagyobb adatgyűjtési ügyében. Saját profiján közzétett bejegyzésében elismeri, hogy hibáztak, bocsánatot nem kér, de szigorítást ígér.

Igaznak bizonyult az a magyar idő szerint szerda délutáni sajtóértesülés, miszerint Mark Zuckerberg 24 órán belül nyilatkozni fog. Olyannyira, hogy ezt a lehető legkorábbi időpontban tette meg: a magyar idő szerint este fél 9-es időpont saját időzónájában szerda reggelt jelent.

Bejegyzésében a Facebook-vezér elismeri: az ő felelősségük megvédeni a felhasználók adatait. Azt írja, még vizsgálják, hogy pontosan hogyan és mi történt a hétvégén kirobbant adatgyűjtési ügyben, de az már látszik, hogy hibákat követtek el, ezért nem elégségesek az elmúlt években tett lépések, tovább kell dolgozniuk.

Ezután Zuckerberg röviden összefoglalja, hogy mi történt. 2007-ben hozták létre a Facebook Platformot, ismertetése szerint azért, hogy külsős alkalmazások – a mi kényelmünk érdekében – hozzáférhessenek bizonyos adatainkhoz. Ahogy az már ismert, 2013-ben a Cambridge-i Egyetem kutatója, Aleksandr Kogan csinált egy személyiségtesztes facebookos alkalmazást, amelyet közel 300 ezer ember próbált ki, akik saját adataik mellett ismerőseik bizonyos adatait is megosztották az appal. Zuckerberg megfogalmazása szerint erre azért volt lehetőség, mert akkor így működött a Facebook rendszere – ezt 2014-ben változtatták meg.

A Facebook az alapító-vezérigazgató állítása szerint 2015-ben, a The Guardian újságírójától értesült arról, hogy Kogan a Cambridge Analyticának is átadta az annak idején egyébként a Facebook szabályzatával teljesen összhangban megszerzett adatokat. Ez az információátadás viszont már nem volt szabályos, éppen ezért a Facebook arra kérte a kutatót és az elemzőcéget, hogy töröljék a vonatkozó adathalmazt, és erről tegyenek írásos nyilatkozatot. Mint ismeretes, a nyilatkozatot megtették, viszont az adatokat valójába nem törölték.

A Cambridge Analytica weboldalának nyitólapja: 'Az adat vezérel mindent, amit csinálunk.'
©

Az elmúlt napokban aztán a Facebook a The New York Times általunk is szemlézett cikkéből értesült arról, hogy a Cambridge Analytica politikai lejárató kampányban alkalmazta "fegyverként" az adatokat. Ezután a Facebook válaszként letiltotta az elemzőcég anyavállalata, a Strategic Communication Laboratories összes hozzáférését. Zuckerberg arról valamiért nem tesz említést, hogy egyúttal letiltották annak az embernek a személyes hozzáférését is, aki kirobbantotta az ügyet. Időközben előkerült egy rejtett kamerás felvétel is arról, mit is tett a Cambridge Analytica az adatokkal.

Bár a Facebook vezetője szerint már 2014-ben megtették a legfontosabb lépéseket a további visszaélések megakadályozására, most további szigorítások jönnek.

  1. Átnézik az összes olyan alkalmazást, amely a szigorítás előtt nagyobb mennyiségű felhasználói adathoz fért hozzá. Ezek listáját nyilvánosságra hozzák, az érintett felhasználólat értesítik, a gyanús tevékenységek mögött lévő fejlesztőket pedig letiltják a Facebookról.
  2. Tovább szigorítják a fejlesztők adatokhoz való hozzáférési lehetőségeit. Ha egy felhasználó 3 hónapon át nem használ egy facebookos webalkalmazást, akkor az adott app fejlesztője már nem férhet majd hozzá az adataihoz – hiába is kapott erre korábban engedélyt a felhasználótól. Egy-egy alkalmazás alapvetően csak a felhasználó nevéhez, profilképéhez és e-mail címéhez férhet majd hozzá. Ennél több adathoz csak akkor kaphat hozzáférést egy alkalmazás, ha annak fejlesztője külön elfogadtatja ennek feltételeit a felhasználóval. (Kérdés, hogy hányan fogják elolvasni ezeket a feltételeket, és hányan nyomnak majd reflexből az "elfogadom" gombra. De ez persze már nem a Facebook problémája lesz.)
  3. Végül valamikor áprilisban mindenkinél megjelenik majd egy új felület, amelyen könnyen és átlátható módon kezelheti majd adatvédelmi beállításait. Hogy biztosan észre vegye mindenki, ezért a hírfolyam tetejée kerül majd az ennek elérésére szolgáló gomb/doboz.

A három lépés ismertetése után Zuckerberg megjegyzi, hogy mivel ő indította útjára a Facebookot, tisztában van vele, hogy végeredményben ő felel mindenért, ami a Facebookon történik. És azzal is, hogy a mostani szigorítások már nem változtatnak azon, ami a múltban történt. De igyekeznek tanulni belőle.

Erre alighanem szükség is lesz. Az elmúlt napok eseményei után ugyanis megjelent egy #DeleteFacebook mozgalom, az ehhez csatlakozók törlik Facebook-fiókjukat, és erre ösztönöznek másokat is. Erre buzdít még a WhatsApp alapítója is, akit pedig a Facebook tett milliárdossá.

Ha mindennek fényében úgy dönt, hogy valóban itt az idő arra, hogy törölje magát a Facebookról, itt találja hozzá a rövid használati utasítást. Ha csak le szeretné menteni számítógépére az összes dolgot, amit önről tárol a Facebook, ahhoz itt talál közérthető segítséget.

Ha nem törli magát, és értesülni szeretne az ügy fejleményeiről, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!