Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Az USA Montana államában 2024-től lép majd életbe a most jogszabályba foglalt tiltás, amely elérhetetlenné teszi a Google és az Apple alkalmazásboltjában a TikTokot.
Régóta a levegőben lóg már, hogy az Egyesült Államok betiltja a TikTok videómegosztót. Szövetségi szinten ez még nem történt meg, de Montana államban már megszületett a döntés.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, Montana törvényhozása április elején 54-43 arányban szavazta meg azt a törvénytervezetet, ami előírja, hogy az alkalmazásboltoknak blokkolniuk kell a TikTok elérhetőségét az államban. A törvényjavaslat ezután annak a Greg Gianforte republikánus kormányzónak az asztalára került, aki korábban már betiltotta az alkalmazás használatát az állami eszközökön. A kormányzó szerdán aláírta az államszerte érvényes tiltást elrendelő törvényt. Mint mondta, Montana igyekszik megvédeni az amerikai állampolgárokat attól, hogy az adataik a Kínai Kommunista Pártnál landoljanak.
A TikTok korábban elismerte, hogy újságírók után kémkedtek az alkalmazottai. Ott van például annak a brit újságírónőnek az esete, aki csak a macskájának hozott létre egy profilt a platformon, ám azon keresztül is meg tudták figyelni, hogy hol jár és kivel találkozik.
Kitálalt a ByteDance volt igazgatója, szerinte a TikTok adatokat lop
A kirúgott tisztviselő amerikai bírósági keresetében elmondta, az után menesztették, hogy a vezetőséget tájékoztatta a visszaélésekről.
A TechCrunch szerint az egyelőre nem világos, hogy a tiltásnak technikailag miként szereznek érvényt. Az Apple és a Google valószínűleg igyekszik majd letörni a törekvést, hiszen ha egyes államok külön-külön hoznak törvényt a tiltásról, az okozhat majd fejfájást a két cégnek. Az sem világos, hogy ha más államokban letölti valaki az appot, majd elutazik Montanába, akkor ott tudja-e azt használni, és ha igen, akkor azt szankcionálhatják-e valahogy a hatóságok.
Emellett az is kérdés, milyen hatással lesz majd ez a lépés a függőben lévő szövetségi döntésre. Az USA vezetése egyelőre nem tiltotta be az alkalmazást, de a montanai fecske könnyen nyarat csinálhat.
A TikTokot üzemeltető ByteDance vezetőjét nemrég a Kongresszus is meghallgatta, ám nem tudta a döntéshozókat hatékonyan meggyőzni arról, hogy az alkalmazás nem jelent nemzetbiztonsági kockázatot az Egyesült Államok számára, és nincs bekötve a kínai állampárthoz.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.