Csinos kommunikációs öngólt rúgott a Fidesz. Nem sokkal azután, hogy Budai Gyula maratoni panamafeltárásának sokadik részével hozakodott elő Sukoró-ügyben, kiderült: Orbán Viktor is találkozott a beruházásban érdekelt Ronald Lauderrel. A kormányszóvivői válaszban nem igazán sikerült érdemben tisztázni a dolgot. De az nyilvánvaló, hogy kétféle értelmezés csatázik a miniszterelnök szerepét illetően. Orbán bírálói azt emelik ki, hogy a dolog – úgymond – eddig titokban maradt, szerintük valószínűleg okkal. Illetve folyamatosan idézik az ominózus (állítólag a januári találkozón elhangzott) mondatot, hogy „Orbán nem tűri el, hogy bár ellenzékben van, ilyen horderejű ügyeket nélküle intézzenek”. Utalva rá, miszerint „jelenleg Magyarországon négy kaszinóberuházás van előkészületben, de Lauderé az egyetlen, amelyben nem kérték ki az ő véleményét.” Ez az interpretáció azt sugallja: a Fidesz leginkább azért csinált ügyet a dologból, mert „kihagyták a buliból”.

A kormányzati reagálás szerint viszont ez arról szólt, hogy „a miniszterelnök sok befektetővel folytatott és folytat tárgyalásokat, amelyek legfontosabb üzenete, hogy Magyarországon be kell tartani a törvényeket, törvényes keretek között kell lefolytatni a beruházásokat. Erre hívta és hívja fel a befektetők figyelmét Orbán Viktor…Arra a kérdésre, hogy ez a mondat elhangzott-e januárban is, a kormányszóvivő úgy válaszolt: biztos abban, hogy ott is elhangzott.”

Bárhogyan is volt, a történetből médiafronton aligha lehet jól kikeveredni. Sukoró a Fidesz korrupcióirtó negatív kampányának egyik csodafegyvere, preferált ügye volt. Ha a beszélgetés tényleg arról szólt, hogy Orbán valamiféle jogkövetésre figyelmeztető ultimátumot adott Laudernek, akkor miért nem lehetett ezt rögtön, akkor publikálni? Ennek még propagandahaszna is lett volna.

Hogy a mi karakán Viktorunk nem csak sajtón át üzenget, hanem az illető szemébe is nyíltan megmondja. Természetesen életszerű az is, hogy bizalmas háttértárgyalás volt, amelynek résztvevői kölcsönös ígéretet tettek a diszkrécióra. Csakhogy minden politikusnak tudnia illik: ha egy többféleképp is beállítható lépés utólag szivárog ki, a nagyközönség hajlamos a benne szereplőkre hátrányos verziót magáévá tenni. Ha valaki leleplezni akarok, szándékom erejét nyilván gyengíti, amennyiben napvilágra kerül: a háttérben tárgyalgattam vele.

 A Fidesz-kétharmad útját – Sukoró mellett – a BKV-panamasorozat, s egyéb fővárosi bűnügyek kövezték ki. A párt (és udvari sajtója) élen járt a különböző botrányok nyilvánosság felé való terítésében. Ugyanakkor más skandalumoknál gyanúsan csendes vagy jóval halkabb volt. Ilyen a Sebők János által értő módon kielemzett pátyi ügy is. „A pátyi fejleményekkel a bal- és jobboldali média is foglalkozott, de hamarosan kiderült, hogy a mögöttük álló pártok álláspontja ebben a kérdésben igencsak „felemás”. Pörzse Sándor, az Echo TV Pörzsölő című műsorának vezetője Páty ürügyén november 27-én be is adta felmondását, mert a békési földpanamákról és a pátyi lakóparképítésről készített műsorát letiltották. „Legutóbbi stúdióbeszélgetésem, amelyet Telki polgármesterével és egy civillel a pátyi ingatlanpanamával kapcsolatban folytattam, nem kerülhetett adásba”- idézi Pörzsét Sebők János a fenti cikkben.

„A Grupo Milton vezérigazgatója többször dicsekedett azzal, hogy mindkét politikai oldallal nagyon jó a kapcsolata. Ebből szerintem annyi igaz, hogy mindkét oldalon vannak támogatottjai. Ki ne örülne például egy bőkezű szponzornak? A Grupo Milton támogat az MSZP és a Fidesz prominenseihez köthető sportegyesületeket is. Talán ezeknek a kapcsolatoknak, vagy kommunikációs csapatuknak volt köszönhető, hogy nagyon nehezen nyílt meg előttünk a sajtó” – nyilatkozta a cikksorozat következő részében a beruházás egyik kritikusa. S még koránt sincs vége a történetnek. „Egyesek úgy vélik, a választási küzdelemben győzni akaró Fidesznek éppúgy van takargatnivalója ezekben az ügyekben, mint a mutyizások posványában lassan elsüllyedő szocialistáknak. Az ilyen ügyeket tehát – érintettség okán – altatni kell. A választásokig az ellenzék nem akar velük foglalkozni, az MSZP-nek pedig nem érdeke, hogy a kelleténél több részlet is napvilágra kerüljön. Patthelyzet” – diagnosztizálja az ingatlan-és telekpanamák jellegét az újságíró. Teljes joggal.

A HVG keményen boncolgatta az Eclipse-ügyet is. Benne Pintér Sándor közvetett érintettségét. „Lánya, Pintér Hajnalka programozóként dolgozik a cégnél, beosztása projektvezető, az eredetiségvizsgáló szoftver ügyében ő a főnök. Pintér egykori titkárságvezetője, majd helyettes államtitkára, Eiselt György jelenleg az Eclipse-szofver alkalmazásában közreműködő …Nemzeti Közlekedési Hatóság stratégiai főigazgatója, aki ráadásul a Figyelő korábbi közlése szerint az Eclipse által bérelt Mercedessel furikázik.” Ami Babarczy Eszter írásában is kicsapta a biztosítékot.                                                                                                            

A Fidesz számos ügyben hiteles közélettisztítóként lépett fel. Olyanokban, ahol tisztán szoclib pedigréjű kifizetőhelyek embereinek rabosításáról beszélhetünk. A koalíciószakadás és a szoci belviszályok révén földre ömlött az éjjeliedény tartalma. Sanszos, hogy nem is a vádhatóság táltosodott be hirtelen. Inkább bizonyos sértett, félreállított háttérfigurák kezdtek dalolni. Hálás téma volt mindez a Fidesznek. Ugyanakkor más területeken a két nagypárt gazdasági holdudvara – finoman mondva – példás összhangban, szándékegységben élt a kínálkozó lehetőségekkel. A fóti botrány pedig megszemélyesítette a gyanút, hogy a mindenkori ellenzéknek is lehetnek kifizetőhelyei: az általa vezetett önkormányzatok. Az érintettek persze nyugodtan hivatkozhatnak rá: a nyomozás semmi terhelőt nem tudott feltárni, vagyis a dolog rendben van. Csakhogy ez nincs így. Attól, hogy valami jogilag kóser, egyáltalán nem biztos, hogy morális, etikai és szakmai dimenzióban is az. Jómagam pont eme ügy apropóján írtam: az ártatlanság vélelmének tisztelete nem lehet azonos a parttalanul vak jóhiszeműséggel.

Büntetőjogilag ritkán igazolható, ugyanakkor gyakorlatilag nyílt titok: kampánypénztárát mindkét nagypárt a szürkezónás, kiskapus-joghézagos „trükkös finanszírozás” révén hizlalja. Ezekből (a BKV-lavinával szemben) azért nem lesz vizsgálat, mert egyik oldalnak sem érdeke asztalt borítani. A rendszer így működik. A kampányfinanszírozást tudatosan alultervezték, ami kétes tranzakciókra ösztönöz. Itt lépnek be a történetbe kétes aurájú helyi és nemzetközi vállalkozók. Akik jól tudják: a parlamentbe bejutni – miként a Jobbik és az LMP példája bizonyítja – fakultatív, önképzőköri becsületkasszával, közösségi gyűjtőakciókkal is lehet. De ott többséget szerezni gyökeresen más nagyságrend. Az összes eddigi kormánypárt (illetve volt és leendő hatalomgyakorlóként a kormányképes ellenzéki pártok) függővé vált afféle oligarcháktól, akik a piaci verseny helyett lezsírozott közpénzes tenderekre áhítoztak. Ezért is törhetett előre a rendszerellenes demagógia.                                                                                                                         

Az Orbán-kormány ugyanazon ösvényre lép, mint elődei Keller Lászlóval és a Közpénzügyi Államtitkársággal. Pártpolitikus vezetésével kutakodik elődje feltételezett vagy tényleges sarában. Holott ez nem az ő dolguk lenne, hanem a független igazságszolgáltatásé. Lehet hozni zsinórban (pláne kétharmaddal) drákói korrupcióüldöző törvényeket. De az üvegzseb-blamázs az iskolapélda rá: nincs olyan szabály, amit ne lehetne kijátszani. Ha a Fidesz nem teszi rendbe (akár népszerűtlen intézkedéseket is bevállalva) az egyik helyen alulfinanszírozott, máshol pedig rosszhiszeműen túlszámlázó közszférát, előbb-utóbb a saját bilijük is megtelik majd.