Nógrád megye hagyományos Madách-napi ünnepségén átadták a Madách-díjat, amelyet idén Bayer Zsolt író, szerkesztő, publicista is megkapott.

Kitüntetése ellen az MSZP és a Jobbik is tiltakozott, amivel kapcsolatban Bayer ezt nyilatkozta: „minden rossz érzésen, keserűségen túl azt kell mondjam, hogy amíg engem a Népszavában lerohadtnáciznak, a Kurucinfón meg leszemétzsidóznak, addig én valamit átkozottul jól csinálok, addig nagy baj nincs. Ezzel vigasztalom magam.”

Stiller Ákos

Bayer Zsolt ne áltassa magát: nagy baj van! Nagyon nagy baj!

Átkozottul nagy baj,

mert Ön megkaphatta a magyar irodalom egyik legnagyobb alakjáról elnevezett díjat,

mert Önt erre a díjra valakik alkalmasnak találták,

mert ma pártpolitikai szempontok alapján lehet ilyen „neves” díjhoz jutni,

mert az Ön nevét ezentúl megbecsült írók és művészek társaságában sorolják fel,

mert az Ön eddigi életművét, megnyilatkozásait ennyire fel- és félreértékelik,

mert ezt a díjat a tiltakozások ellenére is átadták Önnek,

mert a hír hallatán eddig senki nem küldte vissza tiltakozásképpen a kapott hasonló díját,

mert a kormánypártok és azok megyei apparatcsikjai semmi kivetnivalót nem találtak ebben a díjazásban,

mert a két ellenzéki párton kívül a magyar értelmiség, a szakmai-irodalmi intézmények, testületek nem tiltakoztak az Ön díjazása ellen,

mert Halász János, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium államtitkára köszöntőjében kiemelte, joggal lehetünk büszkék az idei kitüntetettekre is,

mert Becsó Zsolt, a Nógrád megyei önkormányzat fideszes elnöke szerint Ön az eddigi életművével rászolgált a díjra,

mert ma Magyarországon egy politikai ambíciókat tápláló, magát tekintélyesnek gondoló nagyvállalkozó médiumaiban Ön véleményvezér, hangadó, főmunkatárs lehet,

mert Ön az írásaival, megnyilatkozásaival nagyon sokat tett azért, hogy az a hang, amellyel – állítása szerint –  a Népszavában lerohadtnácizták, a kurucinfon leszemétzsidózták, Magyarországon ismét meghonosodjon, elterjedjen és fórumokat kapjon,

mert ebben az országban a sajtószabadságra hivatkozva következmények nélkül lehet gyalázkodni, zsidózni, nácizni, cigányozni, s ennek az útszéli, kocsmai stílusnak az elterjedésében Önnek jelentős szerepe volt és van,

mert Ön publicisztikai-írói rangra emelte az antiszemitizmust,

mert Ön megengedi magának, hogy a párttagkönyvét is emlegetve fenyegetőzzön az írásaiban,

mert ezt az Ön által gyakorolt stílust ma már rendszeresen mások is politikai ellenfelek lejáratására, megbélyegzésére használják,

mert erre immár tömegigény van,

mert Ön ezzel az életművel a háta mögött nemcsak megmondóembernek, de a magyar kultúra egyik letéteményesének gondolja magát, s ebből az alapállásból osztja az észt, s az „érdemeket” másoknak,

mert kenyéradó gazdái, politikai barátai, harcostársai vállalhatónak tartják azt az Ön által nyíltan hangoztatott nézetrendszert, gondolkodásmódot, amely ellen 2008-ban nagyon sok értelmiségi petícióban tiltakozott,

mert Ön magát sokszor erkölcsi piedesztálra helyezi, de nem cáfolt állítások szerint magánvádas perében közpénzen védik Esztergomban,

mert miközben mélymagyarként osztotta az észt és érvelt politikai barátai programja mellett, addig Szlovákiában adózott, s szlovák rendszámú autóval járt,

mert mindezek ellenére olyanok tekintik a barátjuknak, s mutatkoznak az Ön társaságában, akik az országot vezetik,

mert maga mindezek ismeretében azt gondolhatja, hogy átkozottul jól csinál valamit ebben az országban.

Mint annyi minden másban, ebben is téved. Nem Ön csinál valamit átkozottul jól, hanem ez az ország csinál valamit átkozottul rosszul, hogy Ön ezt a penetráns illatú öndicséretet elmondhatta, s éppen a Madách-díj átvétele alkalmából.

Pártfogói azt mondják, hogy Ön rászolgált erre a díjra. Megszolgálta. Lehetséges. Ebben valóban lehet igazság, csak azt nem tudom, hogy aki ezt állította, az a bal- vagy a jobboldali ihletettségű műveiért, vagy mindkettőért, a Népszabadságban, a Kritikában közölt régebbi, vagy a Magyar Nemzetben, aztán pedig a Magyar Hírlapban közölt újabb írásaiért, esetleg a Duna Tv-s, Hír Tv-s, majd Echo Tv-s megszólalásai alapján tartották érdemesnek a kitüntetésre.

Ezek az apróságok a végletekig megosztott magyar politikában ma elég csúnya pöttyöknek számítanak az életrajzon. Már ha valaki foglalkozik ilyen apróságokkal. Ezért sokkal jobb lett volna, ha Ön ezt a díjat nem megszolgálta, hanem megérdemelte volna. S az elismerést szakemberektől kapja, nem pedig pártpolitikusoktól.

Ön azt nyilatkozta, hogy kapott már életében néhányszor díjat, de ennyire talán még sosem volt megilletődve, mert Madách Imre Ön számára az egyik, ha nem a legfontosabb magyar szerző. Madách ebben az ügyben már nem tud megszólalni, de az életműve, Az ember tragédiája „beszél”, s Ön bizonyára érti, amit a szerző művei mondanak. Ezért, ha Ön az európai kultúrához sorolja magát, s még van Önben abból az írásaiban szintén sokat emlegetett tisztességből, akkor ezt a díjat ha nem adja is vissza, de a jövőben valóban megszolgálja – Madách szellemében.

Erre az alábbi névsor is kötelezi. A Nógrád megyei önkormányzat, illetve a jogelődje 1964 óta adja ki a megyei Madách-díjat, és azt számos, a megyén, sőt az országhatáron kívül élő személyiség megkapta. A kitüntettetek között olvashatjuk – többek között – Jean Rousselot, Komlós Aladár, Sőtér István, Keresztury Dezső, Kass János, Sinkovits Imre, Németh Antal, Jean Kross, Szinetár Miklós, Marton Endre, Gyárfás Miklós, Csohány Kálmán, Somogyi József, Hubay Miklós, Ránki György, Berek Katalin, R. Várkonyi Ágnes, Csanády János, Feuer András, Rajeczky Benjamin, Richard Salvat, Supka Magdolna, Lukács Margit nevét.