A hálaadásról Orbán Viktor körülbelül annyit mondana, mint a ramadánról, miszerint az ilyen szokások nem tartoznak az európai civilizációhoz és kultúrához. Az, hogy ezen a napon tartják az Egyesült Államokban a Black Friday-t, az egzotikus ünnepet Európa számára is átélhetővé teszi. Ha pulyka nem is fogy több, a bevásárlási roham napja néhány év leforgása alatt nálunk is meghonosodott.

Aki képes meghaladni a homo vásárlót, elképesztő viszolygással és gyász hangulatban néz végig az akciós fogyasztási cikkektől bezsongott tömegen. Akiben van egy pici tartás és emberi minimum, az soha nem képes úgy kivetkőzni magából egy leárazott 3D-s televízióért vagy okostelefonért, mint Amerikában. Legalábbis ezt gondoltuk még négy éve!

Én nem a vásárlás teljes megtagadásával válaszolnék a kapitalizmus e szörnyű gyásznapjára, mert nem a vásárlással vagy a kapitalizmussal van baj, hanem a marketing ingerek által marionett bábuként rángatott fogyasztók legkevésbé sem tudatos vásárlásával. Mi lenne, ha lenne egyetlen nap az évben, amikor mindenki pontosan megnézi, hogy mit vesz egy nagybevásárlás során? Szép lassan végigsétál a polcok között, leemelget ezt-azt, és megnézi, hogy mi van a hátára írva, mi van benne, és honnan származik. Sodium Laureth Sulate, Sodium Chloride, Glycerin, Cocamide MEA, Parfüm, PEG-40 Hydrogenated Castor Oil, hogy csak a baba tusfürdőm összetételét idézzem.

Már csak egy hónap van karácsonyig: egy ilyen nap talán elgondolkoztatná az embert, hogy ne vegyen értelmetlen dolgokat, és ne is gyártson, mert az sem mentség, hogy valami hand made. Akibe gyerekkorába beleégtek kedvenc tanító nénije szavai, hogy az igazi meglepetés a saját maga által gyártott ajándék (és közben esetleg saját gyerekei is születtek), hajlamos azt hinni, hogy a másik különösen örül egy kézműves papírgalacsin hóembernek, dekupázsolt csempének, és egyéb lopott ötletnek a Meskáról. „Ezt én csináltam, és ugye milyen jó lett?!” Persze karácsonykor, eme szent napon, az évben egyszer elővett Bailey’s-nek köszönhetően mindenki megleli a Buddha természetét, és képes tényleg őszintének tűnő széles mosollyal átvenni ezeket az ajándékhulladékokat, sőt az igazán bezsongottak még valami olyat is hozzátesznek, hogy: „Jujj, de jó! Ez tök jól fog majd mutatni az étkezőasztalon”. Na, ők speciel pont megérdemlik, hogy jövőre tovább bővüljön a jól mutató hópelyhes tálkészletük.

Az adás, az nem csak a gesztus. A valódi adásnak természetszerű része a hasznosság is. A legideálisabb állapot, amikor mindketten találtok a másiknak valami hasznosat vagy érdeklődési körének megfelelőt az utolsó pillanatban egy bevásárlóközpontban, már mindenképpen huszadika után. Egy normális ember így működik, ezért egy normális ajándékon ezt kell érezni: „Én gondoltam rád, láthatod, és egész jó elképzeléseim voltak októberben, de te is tudod, hogy végül már csak erre volt időm. Mert olyan k*rvára örültem előre, hogy az ünnepek alatt végre leülhetek a hátsómra, hogy csak 22-én tudtam rávenni magam, hogy elmenjek az Arénába. A Libribe már nem volt erőm bemenni, mert akkora volt a sor, ezért a Spárban kellett neked találnom valamit.” Belül ilyenkor mindketten tudjuk, ajándékozó és ajándékozott, hogy igen, ha lett volna időnk és erőforrásunk, a legmegfelelőbb ajándékot vettük volna a másiknak. Boldogság.

De ha mégis arra vetemednénk, hogy önjelölt kézművesként valami általunk előállított dologba kezdünk, akkor legalább saját szakmánk kézműves termékeit adjuk ajándékba: aki könyvelő, az csinálja meg mások adóbevallását; aki ügyvéd, az készítsen adásvételi szerződést, aki duguláselhárító, az hárítson. És most akkor hagyjuk azt a szerencsés esetet, amikor valakinek van plasztikai sebész ismerőse.