szerző:
Dessewffy Tibor

Széchenyitől Hankissig sokan tolták volna Európába ezt az országot. Ma már nem találnak rajta fogást.

Akinek a halálhírét keltik, sokáig fog élni – tartja a mondás. Vagy nem – tehetjük hozzá némi tapasztalat birtokában. Az Értelmiségi Halálát, kevésbé patetikusan a szerep elhalványodását és eljelentéktelenedését már jó néhány évtizede hirdetik: ironikus módon a legkülönbözőbb értelmiségiek.

Talán legérzékletesebben jó két évtizede Zygmunt Bauman írt erről, hogy a fogyasztói vágyakkal legitimált kapitalizmusban érdektelenné válnak a hagyományos értelmiségi szerep megjelenítői. Az értelmiségi pozíció és szerep általános válsága Kelet-Európában egy további elemmel gazdagodik. (Itt az idő, hogy az értelmiségi szereppel együtt elbúcsúzzunk a szép álomtól, amelyben egy illékony történelmi pillanatban Közép-Európába képzeltük magunkat.)

Ezt a sajátos kelet európai variánst páternoszter értelmiségnek nevezem.  Ez a típus a Széchenyitől Hankiss Elemérig húzható íven lelhető fel – nem feltétlenül az ő színvonalukon. A páternoszter értelmiségi az európai, nyugati példák, normák, intézmények ismeretében akarja felemelni a nemzetet. A páternoszter értelmiségi a földszintről indul, ismeri, érti, és maga is leírja a hazai közállapotokat: a megkésettséget, a lemaradást, a köztességet. Programja van arra, hogy mit és hogyan kéne megváltoztatni: nemzeti kaszinót, lóversenypályát alapít, bemutatja a hazai értetlenkedőknek az angolvécét, ki akarja találni Magyarországot vagy gőzhajókat álmodik, Hitelért vagy a társadalmi csapdák elkerüléséért érvel. Életművük invitáció és ígéret: dobjuk el megszokásaink rossz beidegződéseit, a negatív modernizáció és az üres individualizáció ballasztjait. Nemzet jöjj velem – ez a lift felvisz a tizedikig. A páternoszter értelmiség sorsa mifelénk mindig is keserédes volt, kudarcában némiképp lágyított – a nemzet soha nem követte őket, cserébe a szellem világító fáklyái voltak, állandó hivatkozások, csillagképek, viszonyítási pontok.

Na, ennek most vége van, üres a hombár, ezt a megállapodást rúgta fel az élet: követni ezután sem követik őket, de befolyásukat, orientáló jellegüket is elvesztik, új Széchenyik vagy új Hankissok sem lesznek már.

Nem valami sötét összeesküvés-elmélet rendezi át az értelmiségi szereplők színházi tapsrendjét, hanem egy látszólag marginális és ártatlan tényező tüsszentett bele a púderes dobozba.

A páternoszter értelmiségi – miként boldogabb nyugati kollégai a public intellectual is – két lábon állt: a láthatóság és a vonzerő biztosította számára a közösséget, a társadalmi befolyást. A figyelemért folytatott verseny korlátozott volt, a médiafelületeken a kiválasztottak megjelenhettek, és e megjelenés nagyon sokakhoz eljutott. A kiváltott hatás, a vonzerő nem volt automatikus: nagyban függött a megszólalók tehetségétől, és persze a közönség is választhatott a korlátozott kínálatból.

Mindez mára brutálisan átalakult – ne kerteljünk tovább – az internet, a közösségi média elterjedésével. Az internetalapú nyilvánosságban sem igény, sem hely nincs a páternoszter értelmiségre: beláthatatlan mennyiségű megszólaló korlátlan regiszterekben versenyez a figyelemért. Az olvasó, a néző, a közönség felszabadul, a korábban passzív befogadó maga is tartalom-előállítóként kopogtat. Nincs kitüntetett láthatóság és nincs kiemelkedő vonzerő: VV Pumpival és Éden Tufival egy szociológus, de meg egy gróf sem versenyképes, Tibi atya nem viccel. Szomorkodhatunk vagy kárörvendhetünk a páternoszter értelmiségnek az új szerkezetű nyilvánosságban üresen és visszhangtalanul bolyongó képviselőin – de mégiscsak érdekesebb, hogy hová jutunk el nélkülük, milyen lesz ez a világ, ahol az egyre növekvő kelet-európai káoszban való eligazodás ilyen pontjai hiányoznak.

Mert kísértet járja be Európát, mindjárt kettő is: az elitellenesség és a rendszerellenesség kísértete. A jóléti kapitalizmus ellen ma paradox lázadás van kibontakozóban: egyszerre becsmérelik (mint gyenge, impotens, igazságtalan formációt) és tartják egyidejűleg ostrom alatt állónak és megvédendőnek. Az eddigiekben besározódott, az elmúlt évtizedek bűneiért felelősséggel tartozó elitek ellen Spanyolországtól Ukrajnáig, Svédországtól Görögországig kirobbanó az elégedetlenség és csak az új formációk politikai tehetségén múlik, hogy milyen mértékben tudnak aratni a választási versenyekben.

Nem kell nagyon merészen meghúzni az interpretációs kulacsot ahhoz, hogy ennek a kettős kísértetjárásnak, ha nem is az okát, de legalábbis az azt felerősítő kontextusát ebben az új, digitális közösségimédia-rendben találjuk meg. A páternoszter értelmiség egyik lényegi funkciója volt, hogy pozitív jövőképet, víziót fogalmazzon meg. Ez lett volna évszázadokon keresztül az európai Magyarország. Mára épp ez az Európa, mint ideál kezd a szemünk előtt szétmállani – úgy, hogy semmi nem lép a helyére. Ez a helyzet nyilván a kapaszkodó, védekező, befelé forduló modelleknek kedvez. Ellenségek, félelmek, szorongások és összeesküvés-elméletek: az aktivizált közönség lelke követhetetlen mennyiségben lövelli fel ezeket a netre nap mint nap. És ebben az új centrum nélküli, hálózati nyilvánosságban az elitek elnyerik méltó vagy méltatlan büntetésüket – azok az energiák, indulatok és dühök, amelyek talán mindig is ott voltak a társadalmakban, ma nem egyszerűen megjelenhetnek, hanem hálózatokba rendeződnek, intézményesülnek, átrendezik a nyilvánosság szerkezetét, és új politikai helyzetet is teremtenek.

Mindezt leíróan, ítélkezésektől mentesen mondom, csak hogy rögzítsük, új helyzet van – a dinoszauruszok is eltűntek, akármilyen kedvesen emlékeznek meg mostanában róluk a rajzfilmek.

Akár egy halom hasított fa, hever egymáson a politika, a társadalom és a média változó világa, szorítja, nyomja, összefogja egyik dolog a másikát – most mintha éppen a digitális média által meghatározott, új szabályok löknék előre a többi alszférát. Ha valaki pozitív társadalmi változást akar, akkor nem csak a páternoszter értelmiségi elhalványodását kell felfognia, hanem megtalálni azokat az eszközöket, hálózatokat és nyelvet, amik ebben a rendszerben működni tudnak. Hic Rhodus, hic salta… vagy ahogy ma mondják, itt a parti, csapassad.

Cikk megosztása
Címkék