Hont: Kilépek az Európai Unióból

Tisztelt Európai Unió, Kedves Seggfejek!

Miközben Önök az internetes mémek betiltásán ügyködnek mindenféle szerzői jogi részletizék fölött fontoskodva, tájékoztatnám Önöket, hogy ezalatt mi történik egy uniós tagország nyilvánosságával.

Magyarországon – merthogy rólunk van szó – az úgynevezett „választást” követően megszűnt az egyik legrégebb óta működő, országos napilap, így a kormánytól független napilapok száma – tessék figyelni –: 1. Az is – annak ellenére, hogy egyelőre még tisztességes és elkötelezett újságírók dolgoznak ott – egy átláthatatlan, kevéssé ízléses háttéralkunak köszönheti létét, és nem tudni, hogy a kormánynak milyen eszközei vannak az azonnali bedöntésére, ha mégsem kedve szerint muzsikál.

A megyei lapok az elmúlt négy évben kerültek egytől egyig hatalom közeli oligarchákhoz, a helyi orgánumokat pedig – az elsöprő többségben a kormánypárt káderei által irányított – önkormányzatok adják ki. Az állami média soha nem látott színvonalon terjeszti a hatalmi agitációt és uszít a rendszer vélt vagy valós ellenfeleivel szemben. Ugyanennek a tevékenységnek rendelték alá a nemzeti hírügynökséget.

A választás után egyből beszüntette a sugárzást az egyik utolsó olyan rádió, ahol nem a központi hírügynökség gondosan irányított propagandaanyagaiból állították össze a hírblokkokat. Ez az adó annak a pénzembernek a tulajdonában volt, aki elévülhetetlen „érdemeket” szerzett a rendszer kiépülésében. Vicces, de az a helyzet, hogy a hatalommal szembeni ellenpontot egy sértett oligarcha jelentette, és részben az ő pénze tette lehetővé, hogy ellenzéki szereplők, független értelmiségiek is képernyőre jussanak, és hogy a köztereken ne csak a kormány üzenetei látszódjanak.

Eddig.

A mai napon jelentették be, hogy a szóban forgó úr minden érdekeltségét eladja a rendszerrel korábban kiegyező, egykori üzlettársának. Így a televíziók közül másfél olyan maradt, amelyik rendelkezik valamiféle közéleti tartalommal, és nem direkt vagy közvetetten a kormány irányítása alatt áll. Ebből az egyik egy világnézetileg a hatalomtól nem túl távol álló, neoprotestáns egyházé, a másik pedig egy félig bulvár, félig kritikus csatorna, amelyet viszont az országot bármikor elhagyható nemzetközi médiavállalat tulajdonol.

A már említett úr a mostani tranzakció során átadta közterületi reklámhely-cégét is, azaz innentől a kormánytól független, vagy azzal éppen hogy ellenséges szervezetnek esélye sincs megjelenni az utcákon. (Mellesleg jegyzem meg, hogy azt, a még úgy-ahogy potensnek tűnő ellenzéki szervezetet, amelyik élt a volt oligarcha teremtette lehetőséggel, és az ország a kampány idején úgy nézett ki, mintha versengésre emlékeztető küzdelem folyna, most véreztetik ki pénzügyileg. A hatalom egyik szerve ugyanis hónapokkal ezelőtt megbírságolta a pártot, miközben az állam összes erőforrását saját pártérdekének szolgálatába állító kormánypárt működésében nem látott semmi kivetnivalót. A bírság behajtása a tiltakozások hatására és a közelgő „választás” teremtette kényes helyzetre tekintettel elnapolódott, ám most hétvégén elkezdődött a pénzügyi leszámolás, értelmetlenné téve még az elméleti vitát is, hogy Magyarországon többpártrendszer van-e.)

Tisztelt Európai Unió, Kedves Gecik!

Önök nyolc hosszú éve képtelenek szembenézni egy de facto autokrácia kiépülésével, még azzal sem tudnak mit kezdeni, hogy más, uniós tagállamban bejegyzett cégek vígan igazodnak a kurzus által diktált szabályokhoz. Például ahhoz, hogy a kormány kedvére torzítsa a hirdetési piacot, és fenyegesse a reklámozókat. Az a mi szégyenünk, hogy olyan politikai ellenzéket termeltünk ki, amelyik nem tud a valós helyzetre még csak reagálni sem, az viszont az Önöké, hogy észre sem veszik, hogy az egyik tagállamukban perceken belül megszűnik a nyilvánosságnak a maradéka is. Az Európai Uniónak nem csupán az áruk, a tőke, a személyek és a szolgáltatások szabad mozgását kell szavatolnia, de a gondolatokét is. Sajnálom, hogy ezt nem látják.

A fentiekre tekintettel ezért én, fölül írt Hont András bejelentem, hogy kilépek az Európai Unióból. Nem akarok olyan klubba tartozni, ahová minket fölvesznek. Illetve: megtűrnek.