Tisztelt Európai Unió, Kedves Seggfejek!

Miközben Önök az internetes mémek betiltásán ügyködnek mindenféle szerzői jogi részletizék fölött fontoskodva, tájékoztatnám Önöket, hogy ezalatt mi történik egy uniós tagország nyilvánosságával.

Magyarországon – merthogy rólunk van szó – az úgynevezett „választást” követően megszűnt az egyik legrégebb óta működő, országos napilap, így a kormánytól független napilapok száma – tessék figyelni –: 1. Az is – annak ellenére, hogy egyelőre még tisztességes és elkötelezett újságírók dolgoznak ott – egy átláthatatlan, kevéssé ízléses háttéralkunak köszönheti létét, és nem tudni, hogy a kormánynak milyen eszközei vannak az azonnali bedöntésére, ha mégsem kedve szerint muzsikál.

A megyei lapok az elmúlt négy évben kerültek egytől egyig hatalom közeli oligarchákhoz, a helyi orgánumokat pedig – az elsöprő többségben a kormánypárt káderei által irányított – önkormányzatok adják ki. Az állami média soha nem látott színvonalon terjeszti a hatalmi agitációt és uszít a rendszer vélt vagy valós ellenfeleivel szemben. Ugyanennek a tevékenységnek rendelték alá a nemzeti hírügynökséget.

A választás után egyből beszüntette a sugárzást az egyik utolsó olyan rádió, ahol nem a központi hírügynökség gondosan irányított propagandaanyagaiból állították össze a hírblokkokat. Ez az adó annak a pénzembernek a tulajdonában volt, aki elévülhetetlen „érdemeket” szerzett a rendszer kiépülésében. Vicces, de az a helyzet, hogy a hatalommal szembeni ellenpontot egy sértett oligarcha jelentette, és részben az ő pénze tette lehetővé, hogy ellenzéki szereplők, független értelmiségiek is képernyőre jussanak, és hogy a köztereken ne csak a kormány üzenetei látszódjanak.

Eddig.

A mai napon jelentették be, hogy a szóban forgó úr minden érdekeltségét eladja a rendszerrel korábban kiegyező, egykori üzlettársának. Így a televíziók közül másfél olyan maradt, amelyik rendelkezik valamiféle közéleti tartalommal, és nem direkt vagy közvetetten a kormány irányítása alatt áll. Ebből az egyik egy világnézetileg a hatalomtól nem túl távol álló, neoprotestáns egyházé, a másik pedig egy félig bulvár, félig kritikus csatorna, amelyet viszont az országot bármikor elhagyható nemzetközi médiavállalat tulajdonol.

A már említett úr a mostani tranzakció során átadta közterületi reklámhely-cégét is, azaz innentől a kormánytól független, vagy azzal éppen hogy ellenséges szervezetnek esélye sincs megjelenni az utcákon. (Mellesleg jegyzem meg, hogy azt, a még úgy-ahogy potensnek tűnő ellenzéki szervezetet, amelyik élt a volt oligarcha teremtette lehetőséggel, és az ország a kampány idején úgy nézett ki, mintha versengésre emlékeztető küzdelem folyna, most véreztetik ki pénzügyileg. A hatalom egyik szerve ugyanis hónapokkal ezelőtt megbírságolta a pártot, miközben az állam összes erőforrását saját pártérdekének szolgálatába állító kormánypárt működésében nem látott semmi kivetnivalót. A bírság behajtása a tiltakozások hatására és a közelgő „választás” teremtette kényes helyzetre tekintettel elnapolódott, ám most hétvégén elkezdődött a pénzügyi leszámolás, értelmetlenné téve még az elméleti vitát is, hogy Magyarországon többpártrendszer van-e.)

Tisztelt Európai Unió, Kedves Gecik!

Önök nyolc hosszú éve képtelenek szembenézni egy de facto autokrácia kiépülésével, még azzal sem tudnak mit kezdeni, hogy más, uniós tagállamban bejegyzett cégek vígan igazodnak a kurzus által diktált szabályokhoz. Például ahhoz, hogy a kormány kedvére torzítsa a hirdetési piacot, és fenyegesse a reklámozókat. Az a mi szégyenünk, hogy olyan politikai ellenzéket termeltünk ki, amelyik nem tud a valós helyzetre még csak reagálni sem, az viszont az Önöké, hogy észre sem veszik, hogy az egyik tagállamukban perceken belül megszűnik a nyilvánosságnak a maradéka is. Az Európai Uniónak nem csupán az áruk, a tőke, a személyek és a szolgáltatások szabad mozgását kell szavatolnia, de a gondolatokét is. Sajnálom, hogy ezt nem látják.

A fentiekre tekintettel ezért én, fölül írt Hont András bejelentem, hogy kilépek az Európai Unióból. Nem akarok olyan klubba tartozni, ahová minket fölvesznek. Illetve: megtűrnek.