Nemcsak Magyarországon, de világszerte mindenütt épp előretörnek az autokrácia erői.  Aki most tervez emigrálni, annak nehéz lesz olyan helyet találnia, ahol ne érné utol ez a fordulat.

A kilencvenes évek üdvtörténete után megdöbbentő és érthetetlen ez a fejlemény. A szovjet kísérlet összeomlásáról úgy szólt a mese, hogy ezzel a történelem véget ért, s ezentúl a szovjet himnusz dallamára írt diszkószámokat dalolva menetelünk mindahányan boldogan Nyugat felé, hiszen ott az ég is kékebb. Ha valaki túl fiatal volna hozzá, elárulom: a Go West című szupersláger szövegét idéztem itt, amit eredetileg egyébként 1977-ben, a bivalyerős Szovjetunió árnyékában írtak. Persze ez akkor is tudhatóan marhaság volt, a nyugati kapitalista nagyhatalmak önmitológiája, amely nem vetett számot sem a saját mélységes igazságtalanságaival, sem azzal, hogy ha mindenki megindul a Nyugat felé – akár szó szerint, akár átvitt értelemben –, akkor az jelentős gondokat fog okozni az ottani hatalmaknak, amelyek a  dominanciájukra építették a teljes létezésüket.

Márpedig mostanra ez a nyugati mitológia összeomlott egy cseppet sem példátlan kihívás hatására. Nem szeretném elbagatellizálni az információs forradalom és a legújabb kori technológiai fejlődés, elsősorban az emberi mobilitás óriási ugrásait. A szexuális forradalom ehhez képest valóban visszafogottabb falunapnak tűnik csupán. Amit tények utáni korként emlegetnek, az valójában szükségszerű velejárója annak, ahogyan átalakul a kommunikáció, a hatalomról és az igazságról alkotott fogalmak, az erkölcs és általánosságban a hozzáférés. Ez nem egyirányú folyamat, aminek volna meghatározható vége, vagy akár iránya, hanem hömpölygő átalakulás, amely nagy lehetőségek mellett óriási fenyegetés is elsősorban azok számára, akik a jelenlegi hatalmi struktúrákban felül vannak, és azoknak, akik a hatalmasoktól függenek. Azaz a mostani bezárkózási hullám és hiperkonzervativizmus éppen annak köszönhető, hogy valóban van mitől félteni az ismerős rendszereket.

A felvilágosodás enciklopédistái alapozták meg azt a képzetünket, hogy egy fogalmat, jelentést rögzíteni lehet. Mostanra ez tarthatatlanná vált: a huszadik század összes valamirevaló szellemi és politikai mozgalma azt igyekezett kiprovokálni, hogy felfogjuk és komolyan vegyük, hogy a fogalomkészletünk, az általunk érzékelt világ több dimenzióból áll – legtöbbször többől, mint amennyit kényelmes volna vagy képesek vagyunk felfogni belőle. Éppen ezért behúzódtunk a lövészárkainkba, és kétségbeesetten kapaszkodunk az ismerős fogalmakba. Az establishment vaktában lövöldöz, mindenki más, azaz mi pedig itt állunk csüdig a hideg vízben, és próbáljuk működtetni a társadalmainkat, amennyire ez magánemberekként lehetséges.

Ez meg is látszik: máris óriási és egyre növekszik a különbség gazdagok és szegények között, a mobilitás radikálisan csökken, a feszültségek politikai szélsőségekként csapódnak le, és egyre népszerűbb a fiktív múltakba révedő nosztalgiázás. Pedig a valódi múltunkban éppenséggel volna tanulság a jelenlegi helyzetre, ugyanis a nyomtatás feltalálásakor, azaz a középkor és az újkor fordulóján éppen ilyen tektonikus változások zajlottak, amelyek aztán több száz éven keresztül rengették keresztbe-kasul a társadalmakat és a világnézeteket. A sajtó, a mozgás és megismerés lehetőségeinek kiterjedésével jöttek létre azok a nyílt társadalmak, amelyeket a magyar kormány is egyszerre támad, illetve nagyon félt mindenki mástól. A kora újkori morális pánikok számos tanulsággal szolgálhatnak a mostani aggódó szülőknek, de szórakoztató is olvasgatni, hogyan féltették több évszázadon át a szülők gyermekeik erkölcseit a regénytől – attól a műfajtól tehát, amelyet ma kétségbeesetten próbálunk a gyermekeink kezébe visszatuszkolni, hogy ne kizárólag youtubereken nőjenek fel. De hasonlóképpen alakult át a gondolkodás is a hatalomgyakorlásról, ennek az időszaknak a mítoszi alakja Machiavelli – aki nem feltalálta, csak megfigyelte és leírta a nevével fémjelzett politikai viselkedést.

A megoldásaink persze formailag különbözőek, mégis zavarba ejtően hasonlóak lehetnének: újra kell rendszereznünk a tudást, elsősorban a meglévőt aktívan használni; kidolgozni a hitelességnek és az igazságosságnak a korszerűbb fogalmait; felszámolni a rideg hierarchiákat, és lehetővé tenni a társadalmi mobilitást, hogy végül minél többen minél inkább urai legyenek a saját életüknek. A mostani politikai trendek ezeknek épp a tökéletes ellenkezőjét propagálják. Tisztességes és értő embereknek ma nincs más választásuk, mint megpróbálni életben maradni és távolabbi perspektívából kiindulva dolgozni: a munkánk értelmes, akkor is, ha nem hoz gyümölcsöt; a tudásunkat meg kell őrizni, feldolgozni és archívumot képezni belőle, hogy hozzáférhető legyen mindazok számára, akik cselekvőképesebb korszakhoz keresnek útmutatást.

Hogy legyen majd mit énekelniük.

PAPP RÉKA KINGA

újságíró