Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Májustól tíz százalékkal csökkenti a gázárakat az RWE energetikai csoport Csehországban - jelentette be az RWE kedden.
Tomás Varcop, az RWE menedzsmentjének tagja a Právo című napilapnak elmondta: a cég ezzel kíván reagálni arra a helyzetre, hogy a csehek az utóbbi időben egyre gyakrabban váltanak szolgáltatót az alacsonyabb ár miatt. Ilyen értelemben ma a cseh energetikai piac az egyik legdinamikusabb piac Európában. A tavalyi évben például 350 ezer ügyfél váltott gázszolgáltatót, ebből 250 ezer ügyfél az RWE-csoportot hagyta el, ami lépéskényszerbe hozta a társaságot.
Jelenleg az RWE mintegy 1,6 millió ügyfélnek szállít földgázt, ami a cseh piac mintegy 44 százaléka - mutatott rá Varcop. Néhány éve a szolgáltató ellenőrizte a cseh energia piac több mint 60 százalékát.
A csoport szeretné, ha módosulna az RWE-ről alkotott kép a cseh közvéleményben. A csehek szerint az RWE ugyan megbízható, de drága szállító, ezért sokan megpróbálják "olcsóbbra váltani". Csehországban ugyanis néhány éve liberalizálták az energiapiacot, minek következtében számos alternatív - kisebb és olcsóbb - szolgáltató jelent meg, akik sikeresen csábítják magukhoz az ügyfelek tízezreit.
"Az árcsökkentéssel a piac alakulására reagálunk, mert szeretnénk megtartani ügyfeleinket" - állítja Varcop. Hozzátette: az RWE garantálja, hogy az általa szolgáltatott földgát ára a jövő évben is változatlan marad.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.