Duma Aktuál: Mit üzen a főispán a jobbágyoknak? Hadházi kidobolja az új törvényt

Június 19-én kihirdették (vala) az új szabályozást, melynek értelmében a megyei kormánymegbízottakat mostantól főispánnak, a megyéket pedig vármegyéknek kell nevezni. Hadházi László már az új-régi idők szellemében ismerteti a törvényt, hogy mindannyian megtanuljuk a kutyafittyet, s persze nem marad ki hetyke beszédéből a kata, a rezsi és a miniszterelnök képmására vonatkozó új regula sem.










Hasbeszélő: Klasszikus hangulatban Pasaréten – pacallal és brassóival

Jártunkban-keltünkben megéhezünk, megszomjazunk, megállunk „kispiszkostól” a fine diningig. Nosztalgiázunk és felfedezünk, megyünk az emlékeink után, rábízzuk magunkat a véletlenre, vagy éppen nagyon is tudatosan keresünk valami újat. Aztán elmeséljük, mondjuk a magunkét. A vendégét – mert mi vagyunk a mindenkori vendég. Felbukkanásunk bárhol várható. Most éppen a pasaréti Pénzügyőr Klubban.







Méltányosság Központ-elemzés: Orbán Viktor tusnádi beszéde elé

Orbán Viktor tusnádfürdői beszédei azért érdekesek, mert egy átfogó külpolitikai koncepció rajzolódik ki belőlük. Ezt a koncepciót rengeteg kritika érte már az elmúlt években – különösen a híres 2014-es beszéd óta. De mind ez ideig kevesebb figyelem fordítódott a beszédekben rejlő egyik legérdekesebb komponensre: a külpolitikai közvetítő szerepre, ami teljesen más, mint a rendszerváltás idején rögzült mintakövető Nyugat-kép. A Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársainak elemzése a Fideszről mint „külpolitikai pártról” és a miniszterelnök nem nyugati, de nem is keleti politikaképéről.