Így lett egy bohócból nemzeti hős – Volodimir Zelenszkij portréja

Hatalmas barna karikákkal a szeme körül nyilatkozik az utóbbi napokban Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, aki 2019-ben minden korábbi politikai tapasztalat nélkül nyerte meg az államfőválasztást. Akkor könnyebb dolga volt, mint most, amikor nem a népszerűtlen Petro Porosenko hivatalban lévő elnökkel kell szembe szállni, hanem a világ egyik legerősebb hadseregével, az orosz armadával.



Nagy Gábor: Putyin bukásától a vele való kényszerű együttélésig terjed az új világrend képe

A világ első közösségi médián követett háborúja nemcsak a kilőtt rakétákat és a félelmet hozta vissza Európába, olyan szankciókat is eredményezett az agressziót végrehajtó Oroszországra, amilyennel a Szovjetuniónak nem kellett szembenéznie. A cél az Ukrajna elleni támadásra a parancsot kiadó Vlagyimir Putyin rezsimjének megroppantása, ám az még nem látszik, sikerül-e, vagy a világnak valahogyan együtt kell majd élnie a páriának minősített politikussal, aki a két atomnagyhatalom egyikét vezeti, és az inváziót kísérő szópárbajban az alig leplezett nukleáris fenyegetéstől sem riadt vissza.





Duma Aktuál: Jön a VIBER, azaz a Választási Ígéretbetartási Rendszer

Megkezdődött a választási kampány, ami mellett a Duma Aktuál sem ment el szó nélkül. A standuposok újragondoltak néhány szabályt: legyen ezentúl Állami Szótartó Szék, jöjjön a plakátminimum, fizessenek nekünk a politikusok, ha felhívnak telefonon. De azt is megtudhatjuk, ki az a kampánycsendkirály, miért kellene politikusokat bedobni egy játszóházba, és hogy mit keres Dobrev Klára KAP konyhájában.



Elek István: Az ellenzéki ajánlat, 5. rész - Az ellenzéki narratíva és a választás tétje

Az orbáni rendszer ma még csak puha autokrácia, puha önkényuralom. Az ilyen rendszerek még szükségesnek érzik, hogy úgy-ahogy megpróbálják elleplezni a valóságos természetüket, ezért a demokráciákra emlékeztetően ők is meg szokták rendezni a választásokat. Csak ezek a választások már nem szabad és nem tisztességes választások - írja a kormány cselekedeteit és az ellenzék felelőségét elemző cikksorozata ötödik részében Elek István, aki egyben egyértelművé teszi azt is, mi a legfőbb tétje az április 3-i választásnak.




Józan László: „Azt gondoltam, mi nem fogjuk megtudni, mit jelent ez a rettegés”

A Vígszínházból, a Barátok köztből vagy a Keresztanyuból ismert színész, Józan László Ukrajnában, Kárpátalján született és nőtt fel, a háború kitörésekor azonnal arról posztolt, aggódik az ott élő családtagjaiért, de reméli, nem kell majd áttelepítenie őket Magyarországra. Nem így lett: csütörtökön felszólalt a budapesti orosz nagykövetség előtti tüntetésen, majd autóba ült, és a határra ment a rokonaiért. A tapasztalatairól kérdeztük.


Online is elérhető: Nyelvvizsga – papír nélkül

Lassan másfél éve, hogy nemcsak hagyományos és számítógépes, hanem online nyelvvizsgára is lehet jelentkezni itthon. Az online megoldást persze a kényszer (pontosabban a járvány) szülte, de szakemberek szerint ez a jövő.