Balázs Zoltán: Orbán is szembesülhet a kétharmados kormányzásra kalibrált rendszer hátrányaival

Feles többséggel is hozzányúlna az Alaptörvényhez és a sarkalatos törvényekhez Márki-Zay Péter, a részleteken egy jogászcsapat dolgozik. Balázs Zoltán filozófus, a Corvinus Egyetem tanára azt mondja, veszélyes és illuzórikus a kizárólagos hatalomgyakorlásra hivatkozva kétharmados törvényeket semmissé nyilvánítani. A sok sarkalatos törvény Orbán Viktor mozgásterét is szűkíti majd, ha a következő választást kisebb többséggel nyeri meg. Ez viszont jelentős alkupozíciót jelent majd az ellenzék számára. Interjú.





Tóta W.: Nembináris bölény ante portas

Ahogy múlik a hatalom, úgy válik egyre bizarrabbá a Fidesz küzdelme a tolerancia ellen. Hiszen mind biztosabb, hogy szüksége lesz rá. Ha volna eszük, most csinálnának hajtűkanyart, és minden erejükkel az elfogadást, a különbözőség elviselését hirdetnék. Vélemény.




Akcióba lendültek a megfigyelt újságírók

Hazai és nemzetközi szervezetek is indítottak eljárást a Pegasus-ügy miatt az érintettek beadványai után vagy meghallgatásával. Van olyan lehallgatott is, aki szerint nincs elégséges bizonyíték ahhoz, hogy feljelentést tegyen.



Billie Jean King: Nekem szerencsére lehetett törvényes abortuszom

Saját tapasztata alapján a női tenisz korábbi világelső versenyzője úgy gondolja, hiba volna, ha Mississippi államban engednék megszigorítani a terhességmegszakítást. Billie Jean King a Washington Post címoldalán megjelent írásban vallja meg: 1971-ben, 27 évesen a világranglista élén szembesült a kérdéssel, éspedig a pályán, miután verseny közben majdnem összeesett.





Parászka Boróka: Agyarország feleségei

A társadalmi kontroll, a hangulatkeltés, a fegyelmezés alattomos eszköze az, ahogy a feleségsagák elszabadultak a közéletben. Pillanatig se dőljünk be: ezek morzsányit sem magántörténetek, hanem köztörténetek magángesztusokban elmesélve. Vélemény.





FT: Biden felértékeli az autokratákat a demokráciacsúccsal

A világ egyik vezető lapjának kommentárja arra figyelmezteti az amerikai elnököt, hogy ne ugorjon be az erős emberek propagandájának, mert a demokrácia ugyan nehéz időket élt át az eltelt pár évtizedben, de azért az emberiség nagy része továbbra is jogállamban él.