Akcióba lendültek a megfigyelt újságírók

Hazai és nemzetközi szervezetek is indítottak eljárást a Pegasus-ügy miatt az érintettek beadványai után vagy meghallgatásával. Van olyan lehallgatott is, aki szerint nincs elégséges bizonyíték ahhoz, hogy feljelentést tegyen.

  • Tarnay Kristóf Ábel Tarnay Kristóf Ábel
Akcióba lendültek a megfigyelt újságírók

Pegasus-ügy

Az elmúlt évek legkomolyabb lehallgatási botrányát szellőztette meg egy nemzetközi oknyomozó együttműködés keretében a Direkt36. Mint kiderült, számos országban ismert újságírók, üzletemberek és ügyvédek százainak mobiltelefonjára telepíthették az izraeli NSO Group Pegasus nevű kémszoftverét, amit minden jel szerint a magyar állam is bevethetett. A botrány legfrissebb fejleményeit cikksorozatunkban követheti.

Lassan a Pegasussal megfigyeltek is akcióba lendülnek. Ahogy azt Panyi Szabolcs, a Direkt36 újságírója a HVG-nek korábban elmondta, a Társaság a Szabadságjogokért azt ajánlotta neki és más, célpontokká vált embereknek, hogy közösen keressék azokat a jogi megoldásokat, amelyekkel fény derülhet a velük kapcsolatos akciók céljára, módjára, és amelyek nyomán felelősségre vonás is történhet.

Panyi Szabolcs: Biztos lehet a kormány abban, hogy a Pegasus-ügyben lesz még leleplezés

Amikor Kósa Lajos elismerte, hogy a belügy vette meg az izraeli kémfegyvert, azzal közvetve azt is megerősítette, hogy ők használták újságírók, ellenzéki politikusok lehallgatására - mondja az ügyet idehaza kirobbantó Direkt36 újságírója, Panyi Szabolcs, a megfigyeltek egyike.