Először látható a 9. leggazdagabb magyar "együtt mozgása" kormányközeli körökkel
Az Auchanba bevásárolni készülő Jellinek Dániel Indotek-csoportja nagy ingatlanfejlesztésbe foghat a fővárosi hegyvidék nemrég még állami tulajdonú telkén.
Az Auchanba bevásárolni készülő Jellinek Dániel Indotek-csoportja nagy ingatlanfejlesztésbe foghat a fővárosi hegyvidék nemrég még állami tulajdonú telkén.
Dekriminalizálhatják a kannabiszt Olaszországban. Lezárások lesznek Budapesten a hétvégén. A hvg360 reggeli hírösszefoglalója.
hvg360
A hívők mindkét országban szívélyesen fogadják Ferenc pápát, miközben a hivatalos politika egyik országban sem várja egyöntetű lelkesedéssel, írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung.
hvg360
Kevés civil jelölt méreti meg magát az előválasztáson, amelyen a hat kezdeményező pártnak lejt a pálya. Megtudtuk azt is, Hadházy Ákosnak egy dobása van, az előválasztás, ha nem nyer, az megpecsételheti politikusi jövőjét.
A stand-upos szerző Az utolsó 450 év című muris sci-fijében olyan szemétzivataros korba vezet, amelyben már nemcsak a mobilunk, hanem a cipőnk is lemerül, a túzok titkos fegyver, szivacstökből van a mosdókesztyű, és ahol Putyin az első elnök, akit a halála után is újraválasztanak.
Alvás közben elsősorban olyan tevékenységek emlékével foglalkozik az agy, amelyek az ébrenlét során azzal motiválták az embert, hogy valamilyen jutalom jár értük – állítják svájci kutatók.
HVG
Még az előrehozott választás lehetősége is felmerült Bukarestben, miután már a szélsőjobbtól a szociáldemokratákig terjed a liberális miniszterelnök Florin Citu elleni összefogás.
Vannak afgán kutatók és egyetemisták, akik elmenekültek az országból, és vannak, akik a tálib hatalomátvétel után is maradnak. Mindkét csoport tudományos túlélése a világ szabadabb részén élő társaiktól függhet.
HVG
A művészet elképzelhetetlen a véletlenszerű, a szabálytalan, a váratlan, az irracionális nélkül. Hogy művészeti értelemben ki tekinthető sikeresnek, azt csak a hatás története és a művek időtálló mivolta döntheti el. Vélemény.
Kőváry Zoltán
Az Iron Swim Kft. 40 százaléka lett Layber-Gelencsér Mátéé.
HVG
Az európai ügyek avatott szakértőjének számító oxfordi professzor vegyesnek látja Angela Merkel 16 éves kancellárságának mérlegét. Ami az EU-ellenességet illeti, Ash szerint a britek őszinte ostobasággal léptek ki, Orbán Viktor viszont tisztességtelen okossággal marad.
hvg.hu
Afganisztánban humanitárius katasztrófa fenyeget, a segítségért cserébe a tálibokra Katar és Törökország, illetve Pakisztán és Irán, valamint a nagyhatalmak gyakorolhatnak nyomást. A tálibokkal azonban nem lesz könnyű.
A kormány 35 évre kiszervezi szinte a teljes hulladékgazdálkodást. A koncesszor óriási feladatot és százmilliós, milliárdos kötbérek rémét veszi a nyakába, cserébe egy egész iparágban élet és halál ura lesz.
Nem volt szép győzelem Andorra ellen, még kiemeltebb lett a Mathias Corvinus Collegium, Karácsony Gergely már az árnyékkormányát tervezi, Jellinek Dánielnek a dalai láma sem mondhatja meg, mibe fektessen. Ez a Radar, a hvg360 reggeli hírösszefoglalója.
hvg360
"A negyedik hullám lesz az utolsó", "ha nem reagáltál az oltásra, nem hat" – újra és újra felmerülnek a koronavírussal kapcsolatos pletykák és tévhitek. Hét állítás, amelyet tudmányos tesztnek vetettek alá a német lapban.
unknown
Egyelőre kölcsönös érdekeken nyugszik az a szándéknyilatkozat, amelynek alapján az ország kilencedik leggazdagabb embere, Jellinek Dániel bevásárol az Auchanba. Mintha kölcsönös szívességek szőnék át ugyanakkor a milliárdos és a kormányhoz közel álló körök kapcsolatát.
A teljes országban elérhetővé teszi az Auchan üzleteit és benzinkúthálózatát az áruházlánc magyar érdekeltségeibe beszálló ingatlanmágnás, Jellinek Dániel. Szerinte az állam és egy magafajta nagyvállalkozó együttműködése itt is olyan, mint bárhol a világon. Interjú.
A 88 éves korában elhunyt Belmondo védjegye a Kifulladásig, de nagyon sok fontos filmben szerepelt, és a szakma legnagyobbjaival dolgozott. Színházban is nagyot alkotott, Cyranóját a legkeményebb kritikusok is magasztalták.
HVG
Augusztus 31-én több, korrupcióval vádolt közszereplő ellen indított eljárást leállított a szlovák legfőbb ügyész. Maroš Žilinkáról tudni kell, hogy Boris Kollár embere, aki parlamenti elnök és egyúttal a kormánykoalícióban résztvevő jobboldali, populista, nacionalista és bevándorlásellenes Család vagyunk párt elnöke.
Lovász Attila / Pozsony
Az idei második negyedév látványos növekedési adatai kiválóan alkalmasak a kormányzati dicsekvésre, holott ellentmondásosak és kissé rejtélyesek is.