A járvány alatt is összehozott fél órányi telefonos melodrámát a spanyol rendezőzseni
Dacolva a koronavírus-járvánnyal, új filmmel jelentkezett nemrég Pedro Almodóvar spanyol rendező, aki ezúttal Jean Cocteau 1930-as monodrámáját filmesítette meg.
Dacolva a koronavírus-járvánnyal, új filmmel jelentkezett nemrég Pedro Almodóvar spanyol rendező, aki ezúttal Jean Cocteau 1930-as monodrámáját filmesítette meg.
Vass Péter
Utólag szerencsejátéknak tűnt az NDK-s lakásépítési hitel is. Eljött a paradicsom című sorozatunk következő darabja.
Sose hagyjunk veszni egy jó kis válságot – mondogatta Winston Churchill. Az egykori brit kormányfő tanácsát most Orbán Viktor és autokrata társai fogadják meg.
Tavaly a Magyar Zsidó Múzeum – a Dohány utcai zsinagógával – volt a leglátogatottabb, az általános képet pedig az jellemzi, hogy egyre több szabadjegyes látogató húzza fel a statisztikát.
HVG
Shane Tusup Polymorph Industries nevű cége reklámmal és sporttal foglalkozik.
HVG
A költészetétől eltekintve mindenben korszerűtlen volt, mintha egy Krúdy-regényből lépett volna ki. Tisztelte az ellenfeleit, szóba állt a bírálóival, és őszintén hitt az álmaiban. Értelmiségi tudott maradni a Fideszben is.
Ha a még hivatalban lévő amerikai elnök nem fogadja el a választói akaratot, azzal az olyan populistáknak mutat példát, mint Orbán vagy Morawiecki, írja a New York Times szerzője.
hvg360
Torták plusz cipők egyenlő boldog nők: faék egyszerűségűnek tűnő ötletből csinált üzletet egy élelmes amerikai.
HVG
A sikeres válságkezelés egyik legfontosabb kelléke a bizalom. Kormányozni viszont könnyebb, ha sikerül némi zavart fenntartani. Az elmúlt szűk tíz hónapban az utóbbi volt jellemző.
Hogyan lehet elrontani egy parkoló építését, ha csak egy földdarabról van szó? Ilyesmi akkor fordulhat elő, ha az európai adófizetők pénzéből megy - minden csak viszonyítás kérdése, erre pedig a Duma Aktuál talált szemléletes példákat.
hvg360
A második negyedévhez és a várakozásokhoz képest jobbak a makroszámok, de ez nem adhat okot optimizmusra. A kormány gazdaságvédelmi intézkedései ellentmondásosak, a reáljövedelem csökkent, a nyugdíjasoké különösen. A kilátások pedig nemcsak a járvány miatt bizonytalanok, hanem azért is, mert a jogállamiságról zajló vita az uniós pénzek érkezését is veszélyezteti.
Karsai Gábor
Polgárháborúvá fajulhat Etiópiában, hogy a hadsereg katonai műveletet indított Tigré szövetségi állam ellen. Az ország felbomlásával fenyegető konfliktus régóta érlelődött.
A legújabb módszerekkel sem sikerül kiszűrni a visszaesőket a szabaduló bűnözők közül. Az emberi természet bonyolultsága kifog a tudományon.
Nagy Imre és mártírtársai újratemetésén, 1989. június 16-án a 301-es parcellában Méray Tibor búcsúztatta az 1958-as justizmord áldozatát. „Illetlenül” hosszú, majd negyvenperces sírbeszéde azonban messze túlnőtt a méltatáson: történeti keretbe helyezte 1956-ot és a forradalom ikonikus miniszterelnökét. A gyászünnep előtt hosszú, kétrészes levélinterjút adott az akkor igen fajsúlyos napilapnak, a Magyar Nemzetnek. Ezzel a hazai magyar nyilvánosságba ismét beköszönő, heteken keresztül, többszöri levél- és faxváltással formálódott vallomástétel-részlettel idézzük fel a november 13-án Párizsban 97. évében elhunyt Méray Tibor életútját.
Jerzy Kosinski A festett madár című műve regény és mozgókép formában is sokkoló hatású krónikája az ember elállatiasodásának a világháború következményeként.
hvg360
Az Oscar-díjas Charlie Kaufman pszichothrillerből kinőtt melankolikus filmje arról szól, hogy miért marad két ember együtt, ha a kapcsolatuk ideje lejárt.
HVG
Szerzőnk Hollandiából jelenti: van olyan is, amikor az állam kezeli a járványt, odafigyel a folyamatokra, de nem hoz értelmetlen szabályokat és nem kezeli kiskorúként az adófizetőket. Hozzáteszi, a szomszéd Belgium a szigorú és teljes lezárással sem mutat jobb eredményeket. Vélemény.
Salamon Eszter
Néhány év alatt nagyra nőtt a létesítése idején Tiborcz Istvánnal összefüggésbe hozott kft.
HVG
A kormány kommunikációja Covid-ügyben is magabiztos és pozitív, a kórházakból azonban folyamatosan érkeznek az egyre kétségbeejtőbb hírek. A Magyar Orvosi Kamara e heti elnökségi ülésén arra keresték a választ, miként lehet a mostani, koronavírus-okozta helyzetet úgy kommunikálni, hogy tájékoztassák a valós helyzetről lakosságot, de ne keltsenek pánikot. Lénárd Ritával, a MOK alelnökével M. Kiss Csaba beszélgetett.
M. Kiss Csaba
A külföldieknek sugárzó német közszolgálati média sorra veszi az elmúlt napok politikai történéseit Magyarországon és ezek hatását az EU-ra. Nem sok jót tudnak felsorolni.
hvg360