Lábjegyzetelt gazdaság: szinte lehetetlen tisztán látni az ország teljesítményét
A sikeres válságkezelés egyik legfontosabb kelléke a bizalom. Kormányozni viszont könnyebb, ha sikerül némi zavart fenntartani. Az elmúlt szűk tíz hónapban az utóbbi volt jellemző.
Ha valaki össze akarja vetni a köznapi tapasztalatokat a gazdasági adatokkal, csak csóválja a fejét. Látja a bezárt üzletek, éttermek, szállodák sokaságát, a magasra szökött élelmiszerárakat, emiatt némi gyanakvással fogadja a hivatalos munkanélküliségi és inflációs számokat. Pedig sem a mintavétel, sem az adatközlés módja nem változott meg, csupán a környező világ. Az viszont olyannyira, hogy manapság szinte valamennyi adathoz lábjegyzetet kell fűzni.
Még kegyelemdöfésnek is kevés, amit a kormány eddig tett a gazdaság megsegítésére
Másodszor is zár az ország, s miközben nem vitatják, hogy a hétfőn bejelentett szigorításokra szükség volt, az érintett szakmák több állami támogatásért kiáltanak, hogy túléljenek.
A Központi Statisztikai Hivatal szerint például ismét nő a munkanélküliség, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat szerint viszont csökken. Kezdjük az előbbivel! A KSH szerint szeptemberben 222 ezer munkanélküli volt, 37 ezerrel több, mint egy hónappal korábban. Ebből pedig az következik, hogy a táboruk riasztó tempóban gyarapszik. Persze nem árt hozzátenni, hogy akinek a megkérdezés hetében legalább egyórányi fizetett munkája volt, az már foglalkoztatottnak számít. Vagyis feltehetőleg még annál is jóval többen veszítették el a munkájukat, mint ahányan a statisztikában megjelennek.
Ezzel szemben a munkanélkülieket regisztráló Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatbázisa azt mutatja, hogy már hónapok óta csökken az álláskeresők száma. Augusztusban még 345 ezres tömeget tartottak nyilván, ez októberre 306 ezerre szűkült. Itt már két lábjegyzet is szükségeltetik. Egyrészt Magyarországon csupán három hónapig jár álláskeresési támogatás, akit ennél régebben tettek lapátra, az már nincs benne a statisztikában. Másrészt – amint arra Katona Tamás, a KSH korábbi elnöke, a Gyurcsány-kormány pénzügyi államtitkára felhívta a figyelmet – a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálatnál csak e-mailen lehet időpontot foglalni, hetekre előre. Tehát akit mostanság bocsátottak el, és bejelentkezik, az majd a hónap végén kerül be a rendszerbe.