Másodszor is zár az ország, s miközben nem vitatják, hogy a hétfőn bejelentett szigorításokra szükség volt, az érintett szakmák több állami támogatásért kiáltanak, hogy túléljenek.
Választott hazájában a modern vizuális kultúra egyik meghatározó alakjaként tekintenek Besnyő Éva fotográfusra, akinek életművéből a Kassák Múzeum rendezett kiállítást.
Az új amerikai elnök hatalmas feladatok előtt áll, mind odahaza, mind a világban, de minden adottsága megvan ahhoz, hogy túljusson ezeken a gondokon. Így látja a helyzetet Timothy Garton Ash, az Oxfordi és Stanfordi Egyetem tanára.
Az érintettek elmondásából ismerhetjük meg, hogyan zajlottak a szerződtetési tárgyalások Vidnyánszky Attila és a Nemzeti addigi társulatának tagjai között 2013-ban. Ezzel párhuzamosan tovább követhetjük, hogyan formálódik az utolsó Alföldi-rendezés a színházban. Nemzeti Dokumentumfilm, második rész.
A XX. század alighanem legnagyobb hatású, páratlanul szuggesztív, karizmatikus tanára nyugdíjas korában érte el az akkor induló televízión keresztül tanítványként – a népet magát. Olyan szenvedéllyel tanított, hogy muszáj volt együtt lelkesedni vele. A tévénézők többségének fogalma sem volt róla, hogy egy aszkéta szerzetest lát. Sugárzott belőle az életöröm. Tán nem is volt nála életvidámabb, elevenebb pap az országban.
A szigetországiak aggasztó hónapokat tudhatnak maguk mögött a járvány miatt amúgy sem egyszerű időket élő országban. A Brexit körül és után csupa bizonytalanság lett az életük, de most egy kormánydöntés lélegzetvételhez juttatta őket.
Lakatos Mónika énekesnőt idén a világzenében a legrangosabbnak számító Womex-életműdíjjal ismerték el. Kedvenc műfaja nem a harsány, mulatós cigányzene, hanem a mélyebb lelki mélységeket feltáró, szomorkásabb, hallgatónak nevezett cigány népzene.
Egy szójáték és egy vicces kedvű vállalkozó összeadva komoly eredményre vezetett: tucatjával sikerült a rendőrségnek olyan embereket lekapcsolnia, akik nem viccből kerestek bérgyilkost.
Nagyot futott a napokban Fliegauf Bence rendező írása David Attenborough-ról. Ezért kerestük meg őt, interjúnkban pedig nemcsak azt árulta el, hogy egy pusztító gombafajról készítene sorozatot, hanem azt is, hogy a Csernobil-filmterve mégsem veszett ügy. Megosztotta vízióját a zöld digitális autokráciákról, véleményét az SZFE-ről, és elmesélte, hogy miért nem vették fel annak idején az egyetemre.
Felsorolni is nehéz az éjféltől életbe lépő különböző korlátozásokat, gyorstesztekkel gyorsul a tesztelés, látóhatáron a vakcina, lehallgatásba "futott bele" a miniszter. Ez a hvg360 reggeli hírösszefoglalója.
Az ismert politológus, Ian Bremmer arra számít, hogy a szenátus nem lesz a demokratáké, így sok fontos intézkedést az új elnök nem fog tudni elfogadtatni, Trump pedig 2024-ben akár vissza is térhet.
Egy budai kávéházban zajló találkozóról készített titokban videófelvételeket a titkosszolgálat, hogy megtudja, ki az a rejtélyes megbízó, akivel a “Gödör” fedőnevű akció célszemélyei kapcsolatban állnak. Amikor a felvételekből azonosították az ismeretlent, kiderült: ő Balogh Sándor, a nemzeti közvagyonért felelős miniszter, Bártfai-Mager Andrea exférje. A titkosítás alól feloldott lehallgatási anyagok arról árulkodnak, hogy egy alkalommal még a miniszter asszony is belefutott egy telefonlehallgatásba, a jelenleg körözés alatt álló Balogh pedig Orbán Viktor egyik államtitkárától kért tanácsot, amikor ki akarták szorítani a szinkronúszók szövetségének elnöki székéből.
Az örökmozgó miniszter titkosügynököket és szuperhősöket megszégyenítő eszközöket is bevet, hogy odaérjen minden programjára. De miért láttak nemrég a Dunán egy periszkópot felbukkanni Dunakeszinél?
Minden a konyhában kezdődik, és minden ott dől el, a főzés egyetlen titka a szenvedély. A világhírű olasz séf, Gennaro Contaldo sorra írja receptkönyveit, ezek közül kettőt a HVG Könyvek is kiadott.