Joe Biden győzelme megnyithatja az utat az első amerikai elnöknő előtt is

Barack Obama volt alelnöke a női Obamaként emlegetett politikust választotta alelnökjelöltjének, amikor augusztusban Kamala Harris kaliforniai szenátor mellett döntött. Mostani győzelmükkel megnőttek Harris esélyei arra, hogy az első nő legyen az USA elnöki posztján. Három hónapja megjelent portrécikkünket közöljük most újra, változtatás nélkül.


Nem volt éppen eminens diák a most pályája csúcsára ért Joe Biden

Elszegényedett családban nőtt fel, ezért is van jó kapcsolata a szakszervezetekkel, gyerekkori dadogását nagy költők verseinek szavalásával győzte le, politikusként aztán nagyon gyors karriert futott be. Élettörténetéről a HVG 2015-ben írt, mielőtt eldőlt volna, hogy elindul-e az elnökségért 2016-ban. Most, elnökké választása alkalmából újraközöljük a cikket, változtatás nélkül.




"Ez a fajta kereszténység az üres templomokhoz vezet" -–Lukácsi Katalin a HVG Teraszon

"Fel lehet újítani a templomokat pályázati pénzből, attól még nem telnek meg" – vezeti fel Lukácsi a külsőségeken túlmutató szellemi megújulás szükségességét. A KDNP-ből kiábrándult, majd kilépett hitoktató-politikus M. Kiss Csabának mesél arról, milyen szerepe volt Ferenc pápának, a Népszabadságnak és a CEU-nak abban, hogy leszámolt a "hivatalos" magyar kereszténydemokráciával.






Mi történik, ha arról kell dönteni, melyik beteg kap túlélési esélyt, és melyik nem?

Az orvosi kamara szerint Magyarországon is fel kell készülni arra, hogy bekövetkezhet az is, ami Olaszországban történt tavasszal, amikor a kórházakra nehezedő nyomás miatt az egészségügyi stábnak arról kellett dönteni, melyik beteg kezeléséről mondjanak le, hogy azokon segíthessenek, akiknek több esélyük van felépülni. Hegedűs Zsolttal, a Magyar Orvosi Kamara Etikai Kollégiumának elnökével beszélgettünk arról: ki fogja ezt a döntést meghozni, hogy készítik fel őt erre, és ki beszél majd erről a beteggel és a családjával?


Az én hetem: Krusovszky Dénes Covid-fáradtsága a koki-karneválban

Sorozatunkhoz öt írót kértünk fel: írjanak arról, miként élték meg az elmúlt hetet. Egy megkötésünk volt csupán: adunk öt kulcsszót, ezeknek valahol fel kell bukkanniuk ebben a szubjektív visszatekintésben. Ezen a héten Krusovszky Dénesnek a következő szavakból kellett ihletet merítenie: halottaskocsi, Covid-fáradtság, koki, nyugi, fordítás.