Kérdezz meg egy észak-koreait! 3. rész – Luxus és státuszszimbólumok

Több részben mutatjuk be a HVG Könyvek sorozatban kiadott, Daniel Tudor által szerkesztett Kérdezz meg egy észak-koreait! című riportkötetet. Milyen az észak-koreai elit, a helyi felső tízezer élete? Mit engedhetnek meg maguknak a mindennapokban? Hogyan fest a korrupció és a legtehetősebbek kapcsolata? Miért igazi státusszimbólum Észak-Koreában az autó?


Feldmár András a Home office-ban: "Régóta úgy élek, mintha meghaltam volna"

Minden nap csak egy plusz – vallja gyerekkora óta a pszichoterapeuta. Feldmár András Kanadából adott interjút, de hangsúlyozta, ő nem tartozik egy "elitbe, aki tudja a tutit". Szerinte Magyarország jelenlegi "apukájának" gőze sincs, hogy mi van, de az emberek ezt elfogadják. Pedig lehetőségük lenne felébredni, és azt mondani, hogy nem – mondja Feldmár.


"Olyan szakmát kerestem, ahol az számít, te mit tudsz"

Mi visz rá egy újságírót, hogy 10 médiában eltöltött év után elhagyja a pályát és új szakmát tanuljon? Zsolt azután iratkozott be egy programozóképzésre, hogy kirúgták a Hír Tv-től. Erről az időszakról szól a Kényszerpálya című dokumentumfilm.


Rendszerváltók30 – Ómolnár Miklós: Az egész olyan, mint egy kábítószer

Ómolnár Miklós újságíróként kezdte pályáját, majd a rendszerváltás idején a Kisgazdapárt egyik emblematikus személyisége lett, majd visszatért a sajtóvilágba. A HVG 1991 áprilisában készített vele portréinterjút, ezt közöljük most újra, változtatás nélkül. /// Sorozatunk a modern Magyarország meghatározó évének meghatározó szereplőiről szól.


Karanténversek II. - Kiss Judit Ágnes: Békeidő és A Nagy Ragály

A járvány okozta rendkívüli helyzet a lelkünkön is otthagyja a lenyomatát. A hvg360 felkért hét költőt, hogy verselje meg, mi járt a fejében az elmúlt hetekben, hogy éli meg a karantént, milyen változásokat lát magán és másokon, miként remél és fél, s úgy általában, mi a viszonya e különleges időben a világhoz. A sorozat verseit jegyző szerzők: Garaczi László, Kiss Judit Ágnes, Nádasdy Ádám, Pajor Tamás, Parti Nagy Lajos, Peer Krisztián, Závada Péter.


Az NB I folytatódik, de Európa legtöbb országában még nem rúgnak labdába

A klubok különösen szeretnék és az UEFA is azt szorgalmazza, hogy legkésőbb a nyáron induljon újra a koronavírus-járvány miatt – Fehéroroszország kivételével – egész Európában felfüggesztett fociszezon, ám egyelőre nem tudni, mikor történhet ez meg. Magyarországon a férfi NB I és a Magyar Kupa folytatódhat, a nőknél a BL-indulásért még lesz meccs, de más nem.







A NER és a sport 10 éve: Pénz már van, csak az eredmények hiányoznak

Látszik, hogy a NER szívügye a sport: stadionépítésekben és világesemények rendezésében nagyot ment Magyarország az elmúlt tíz évben – ezt mutattuk be az Orbán-kormányok és a sport kapcsolatát elemző írásunk első részében. Ezúttal azt nézzük át, hogyan lett minderre pénz, és milyen eredményeket sikerült elérni.



Doku360: "Előtte soha nem voltam józanul színpadon"

Függősége utáni időszakról mesél Kiss Tibi, amikor a koncerteken kevésbé érezte jól magát, de a zene ömlött belőle. Közben a Csík zenekar találkozik azokkal az erdélyi muzsikusokkal, akikkel később együtt adják majd elő az ikonikus dalt. Engedem, hadd menjen, harmadik rész.


Kuncze Gábor a Home office-ban: "Ez egy olyan tető, aminél még van feljebb is"

Nem vesztette el a humorérzékét az egykori belügyminiszter, így tud mosolyogni az operatív törzs minden fellépésén, s örül a hírnek, hogy a svájciak is tartják a kötelező távolságot, "csak nem értik, miért kell ennyire közel menni a másik emberhez". Kuncze szerint Orbánék egyetlen fontos szakpolitikai kérdést sem kezeltek a válság kapcsán, ugyanakkor a miniszterelnök erőfeszítéseket tesz, hogy a "nagy védelmező szerepében" egyedül léphessen fel.


Karanténversek I. – Nádasdy Ádám: A homokóra évada

A járvány okozta rendkívüli helyzet a lelkünkön is otthagyja a lenyomatát. A hvg360 felkért hét költőt, hogy verselje meg, mi járt a fejében az elmúlt hetekben, hogy éli meg a karantént, milyen változásokat lát magán és másokon, miként remél és fél, s úgy általában, mi a viszonya e különleges időben a világhoz. A sorozat verseit jegyző szerzők: Garaczi László, Kiss Judit Ágnes, Nádasdy Ádám, Pajor Tamás, Parti Nagy Lajos, Peer Krisztián, Závada Péter.



Rendszerváltók30 - Demszky Gábor: Feleségemmel csak írásban beszélgettünk

Demszky Gábor a demokratikus ellenzék egyik meghatározó alakja volt, a rendszerváltás utáni első szabadon választott budapesti főpolgármester. A HVG 1991 szeptemberében készített vele portréinterjút, ezt közöljük most újra, változtatás nélkül. /// Sorozatunk a modern Magyarország meghatározó évének meghatározó szereplőiről szól.