Kérdezz meg egy észak-koreait! 3. rész – Luxus és státuszszimbólumok
10 perc
2020.05.06. 17:30
Több részben mutatjuk be a HVG Könyvek sorozatban kiadott, Daniel Tudor által szerkesztett Kérdezz meg egy észak-koreait! című riportkötetet. Milyen az észak-koreai elit, a helyi felső tízezer élete? Mit engedhetnek meg maguknak a mindennapokban? Hogyan fest a korrupció és a legtehetősebbek kapcsolata? Miért igazi státusszimbólum Észak-Koreában az autó?
Az utóbbi egy évtizedben rengeteg különféle könyvet és tanulmányt írtak már Észak-Koreáról. Se vége, se hossza a geopolitikai helyzetről, a Kim-dinasztia uralkodásáról és a disszidensek drámai meneküléséről szóló köteteknek. Nem sok olyat találunk azonban ezek között, amelyeket maguk az észak-koreaiak írtak. Pedig a koreai kultúra és a ráterülő zsarnokság elegye leginkább az helyi emberek történetein és tapasztalatain keresztül érthető meg.
A nemrég Magyarországon is napvilágot látott Kérdezz meg egy észak-koreait! című könyvben heten válaszolnak, mesélnek, segítenek megérteni az életkörülményeket, s emlékeznek vissza az Észak-Koreában töltött éveikre. Természetesen mind a hét nyilatkozó már máshol keresi a boldogulást, kivétel nélkül elmenekültek a diktatúrából. A tizenkét témakörben több mint száz kérdés köré csoportosuló válaszokból viszont egy olyan kép is kirajzolódik az országról, ami a híradások fősodrában kevésbé kap helyet: az emberek hétköznapjai még a legnagyobb zsarnokságban sem feltétlenül csak szenvedésről, kínzásról és félelemről szólnak.
Tartsanak velünk egy nyolc részes sorozatban, amelyben e könyvből csemegézve mutatjuk be az észak-koreai mindennapokat a divatrendőrségtől a munkahelyeken át a párválasztási szabályokig – mit lehet és mit kell tenni a világ legzártabb országában, az utolsó keményvonalas kommunista diktatúrában?
A cikksorozat többi részét itt olvashatja: Kérdezz meg egy észak-koreait!
Milyen az észak-koreai „felső tízezer” élete?
Daniel Tudor: A „gazdag” és az „észak-koreai” egymást kizáró fogalmaknak tűnhetnek, de manapság ez már nem feltétlenül igaz. Az országban terjedő kapitalizmus következményeként a legtöbben jobban élnek, mint annak idején, egy kis réteg pedig tényleg nagyon megszedi magát.
Kim Juszong (Kim Juszong 2005-ben szökött el a Hamgjungbuk tartománybeli Kildzsu megyéből): A feleségem apja a szülővárosa leggazdagabb polgára, de én erről semmit sem tudtam, amíg egy ugyanabból a régióból származó észak-koreai el nem árulta. Azt mondta, néha a tartomány „I Gonhijának” (a Samsung Electronics elnöke), sőt néha Donald Trumpjának nevezi őt. Szerinte a környéken mindenki ismeri a nevét. Ennyire gazdag.
Az apósom egy olyan vállalatot vezetett, amely havi nettó 6-7 millió dolláros nyereséget termelt – de amikor igazán jól ment az üzlet, ennél is sokkal többet.
Hogy mit ettek nap mint nap? Bárányt, fókát, tengerisünikrát, tőkehalkaviárt, csirketojást és ehhez hasonlókat. Méghozzá minden egyes étkezésnél, mert az apósom ezeket nagyon szerette. Az észak-koreai szegénységről terjengő hírek ellenére a gazdag családok minden gond nélkül megengedhetik maguknak az efféle luxusfogásokat. És a fenti ételek csak kiegészítőként szolgáltak a nagyobb fogások mellé, amelyeket a feleségem mindennap fogyasztott. A feleségem szívesen részletezné a dolgot, de attól tart, hogy az észak-koreai hatóságok az efféle részletek alapján az apja nyomára bukkannának.
Észak-Koreában az autótulajdonosokat övezi a legnagyobb csodálat – autóhoz ugyanis még akkor sem könnyű hozzájutni, ha valakinek van rá pénze. A feleségem elmondása szerint Észak-Korea legdrágább luxusautói közül kettő az apja tulajdonában volt. Az egyikkel munkába járt, a másikat üzleti utakra használta. E két méregdrága kocsit minden reggel egy inas mosta le. A feleségem szerint az apja sikeres üzletember volt, de szeretett nagyokat nevetni, és élvezte a szabadidejét.