Rendszerváltók30 - Demszky Gábor: Feleségemmel csak írásban beszélgettünk
6 perc
2020.05.05. 14:00
Demszky Gábor a demokratikus ellenzék egyik meghatározó alakja volt, a rendszerváltás utáni első szabadon választott budapesti főpolgármester. A HVG 1991 szeptemberében készített vele portréinterjút, ezt közöljük most újra, változtatás nélkül. /// Sorozatunk a modern Magyarország meghatározó évének meghatározó szereplőiről szól.
Sorozatunk a modern Magyarország meghatározó évének meghatározó szereplőiről szól. A HVG is történelmet írt 30 évvel ezelőtt, a hetilap akkori legfontosabb portréinterjúit most itt, a hvg360-on olvashatják.
Rendszerváltók30 – Antall József: Saját személyemet nem szeretném előtérbe tolni
Rendszerváltók30 – Orbán Viktor: A Fidesz semmiképp sem lesz párt
Rendszerváltók30 – Horn Gyula: Életem legnehezebb elhatározása volt a határnyitás
Rendszerváltók30 – Kis János: Leginkább a Fideszt érzem közel magamhoz
Rendszerváltók30 – Kónya Imre: Nem hiszem, hogy van ilyen, hogy magyar sajtó
Rendszerváltók30 – Matolcsy György: Nem vagyok félős típus
Rendszerváltók30 – Surányi György: A legbüszkébb a Bokros Lajossal írt könyvemre vagyok
Rendszerváltók30 – Dicső Gábor: Van egy Lenin-szobrom. Befektetésnek sem rossz
Rendszerváltók30 – Klapka György: A politika a legpiszkosabb üzlet a világon
HVG: Verte már a fejét a falba, hogy elvállalta a főpolgármesterséget?
Demszky Gábor: Két ízben. Amikor a fővárosi, majd amikor a vagyonátadási törvényt elfogadta a parlament. Ezek hosszú távra szólnak, és aggasztóan rosszak. Mellesleg nem szoktam kétségbeesni...
HVG: A kívülállónak az a benyomása, hogy e poszton tehetetlenül nézi, miképpen morzsolódik le korábbi népszerűsége...
D.G.: A személyes népszerűségnek sok az összetevője. Mindenki örül, ha népszerű, de szükség van egy belső értékrendre is, mert különben nem lehetne népszerűtlen intézkedéseket hozni. Márpedig sokszor kell ezt tennem. Mindenek ellenére úgy érzem, nem vagyok kevésbé népszerű, mint korábban.
HVG: Csodáljuk az önbizalmát. Mi csupán arra gondoltunk, hol tarthatna már a pártjában, ha nem mond le a képviselőségről...
D.G.: A nemzetbiztonsági bizottság elnökeként működnék tovább. Egy bizonyos: sokkal nyugodtabb lenne az életem.
HVG: Persze „zűrjeik” nem mostanában kezdődtek. Miért is zárták ki az egyetemről?
D.G.: Működött ott egy baloldali diákkör, így utólag amolyan lukácsista csoportosulásnak minősíteném. 1972. március 21-ére szerveztünk egy tüntetést. Ezt torolták meg a kicsapással.
HVG: Így lett amolyan törvényen kívüli lovag?
D.G.: Nézzék, az egyetemen személyesen éltem meg a marxista ideológia és a valóság éles szembekerülését. Szociológusként hamar találkoztam a nyomorral, a lecsúszott emberekkel, amiről aztán írtam is. A Világosság újságírójaként pedig arra az elhatározásra jutottam, hogy nem vagyok hajlandó együttműködni a cenzúrával. Egyre gyűltek az íróasztal-fiókomban a kiadásra váró cikkek. Életem döntő elhatározása lett, hogy ezeket pedig ki kell adnom.
HVG: Csak hát illegális kiadást nem tanítanak az egyetemen. Önnek hol volt az iskolája?
D.G.: Úgy kezdődött, hogy fogtam magam, kimentem riporterként Lengyelországba, és körülnéztem. Egy hónapos terepszemle lett belőle. Michniket hallgattam, találkoztam Bujakkal, Modzelewskivel. Ők mutatták meg, milyen konspirációs és manuális technikával készül a szabad sajtó...
HVG: Valóban, idehaza ön lett a „nagy konspirátor”: ifjúságunk olvasmányai alapján amolyan Ságvári-féle hős. Tetszett önnek ez a szerepkör? Testre szabottnak érezte?