Nyomja a vállad a világ súlya? Az önkénteskedéssel magadat is megmentheted
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Kína Japánt hibáztatja a két ország diplomáciai konfliktusáért, és ezért bocsánatkérést követel Tokiótól. A japán kormányfő kétoldalú találkozót sürget.
"A kialakult helyzetért a felelősség a japán felet terheli" - jelentette ki Vu Ta-vej (Wu Dawei) kínai külügyminiszter-helyettes hétfőn, két nappal azután, hogy mintegy húszezer ember tüntetett Sanghajban Japán ellen, betörte a japán konzulátus ablakait, megrongált autókat. Vasárnap ismét több tízezren tüntettek legalább hat kínai városban. A múlt héten demonstrálók a pekingi japán nagykövetség ablakait is betörték.
Vu szerint Japán "nem megfelelően kezelt bizonyos történelmi kérdéseket", amivel a tisztségviselő nyilvánvalóan azokra az új japáni iskolai tankönyvekre utalt, amelyek bírálóik szerint elkendőzik a japán hadsereg által Kína második világháborús megszállásakor elkövetett atrocitásokat. "Nem nekünk kell bocsánatot kérnünk, hanem Japánnak. Súlyos nehézségek vannak a kínai-japán kapcsolatokban, a legsúlyosabbak azóta, hogy a két ország 1972-ben normalizálta kapcsolatait" - jelentette ki a külügyminiszter-helyettes.
A Kínai Kommunista Párt lapja, a Zsenmin Zsipao internetes változata egy vasárnap megjelent cikkében azt írta, hogy a tüntetők "radikális tettei", bár jogosak, nem oldják meg a problémát, sőt a kívánt hatással ellenkezőt váltanak ki. "Kínának békés környezetre van szüksége" - írta a lap, amely szerint "a globalizáció egyik legfajsúlyosabb tendenciája a kínai-japán kapcsolatok erősödése, ezért hazafias buzgalmunkat lelkesen és józan ésszel kell kifejeznünk".
Koidzumi Dzsunicsiro japán kormányfő hétfőn újságírókkal közölte, hogy a Tokió és Peking között keletkezett feszültség csökkentésére szeretne egy kétoldalú találkozót Hu Csin-tao kínai elnökkel a pénteken kezdődő jakartai Afrika-Ázsia-csúcson. A kormányfő jelezte, hogy ha az elnök elvben beleegyezik a találkozóba, akkor ő nem ragaszkodik feltétlenül Peking bocsánatkéréséhez és kártérítéséhez.
"Jobb nem hibáztatni egymást" - mondta Koidzumi. Peking egyelőre nem jelezte, hogy hajlandó-e a csúcstalálkozóra.
A Mainicsi Simbun című japán lap által a hétvégén ezer választójoggal rendelkező állampolgár körében végzett közvélemény-kutatás szerint négy megkérdezett közül három azt vallja, hogy a kormányfő nem tett meg minden lehetségest a régóta feszült japán-kínai, illetve japán-dél-koreai viszony javítása érdekében. A megkérdezettek 34 százaléka úgy véli, hogy a Japán-ellenes kínai demonstrációk oka a jelenlegi kínai belpolitikai helyzetben keresendő.
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.