A gyémánt örök, de attól még lehet, hogy egy gép állította elő
Fenekestül forgatta fel a laboratóriumi gyémánt a drágakő piacát. Főként Kínában készül, az igazival megegyező minőségű, de olcsó.
Időről időre elfog az az érzés, hogy szeretnék egy kicsit eltűnni a világból. Újságíróként, ha akarom, ha nem, követnem kell a híreket; tudnom kell, hogy mi folyik Magyar Péter körül, mit csinál Orbán Viktor és a Fidesz, hogy áll a háború Ukrajnában, vagy hogy Donald Trump éppen kire orrolt meg a bevándorlók, a tudósok vagy az USA kereskedelmi partnerei után. De rendszeresen befutnak hozzám iskolai gyermekbántalmazással kapcsolatos nehéz ügyek és megkeresések is, vagy éppen arról a macskapokolról kapok hírt, ami az egykori Dunaferr gyárterületén kialakult.
Jövőre még csak négy éve lesz, hogy egyetemistaként bekerültem egy szerkesztőség körforgásába, azóta mégis számos alkalommal éreztem úgy, hogy kiégtem és kiábrándultam a szakmából. Ebből aztán egy-egy izgalmas témának vagy egy néhány napos kikapcsolódásnak köszönhetően mindig sikerült kievickéltem és lelkesen folytatni a napi munkát, de tavaly januárban először eljutottam oda, hogy már nem volt elég egy 3-5 napos utazás ahhoz, hogy kiszellőztessem a fejem.
Valami olyat akartam, ami a legkevésbé sem emlékeztet a hétköznapjaimra; távol a hírektől, a politikától, a pedofiloktól meg a metrón ülő savanyú arcú emberektől. Hogy pontosan mit, azt nem tudtam addig, amíg be nem kopogtatott hozzám egy lehetőség éppen a munkámnak köszönhetően. Egy interjúalanyom akkor jött haza Dél-Afrikából, ahol egy gepárdmentő szervezetnél önkénteskedett.
Székács Linda
Mivel heti néhány órában, amikor időm engedi, egyébként is egy macskamenhelyen segítek, úgy gondoltam, gepárdokkal és más nagymacskafélékkel is elboldogulnék Afrikában. Leplezetlen hátsó szándékkal ültem le tehát interjúzni: minden részletet tudni akartam arról, hogy mi ez a hely, hogyan lehet ide eljutni, és mit kell csinálni.
Hosszú tervezgetések után októberben aztán repülőre ültem és egyenesen Johannesburgig mentem, ahonnan vonattal utaztam tovább Pretoriába. Ott a szervezet egyik alkalmazottja felvett és további két órán keresztül autóztunk egy nekem akkor isten háta mögöttinek tűnő helyre. A következő két hetemet itt töltöttem viszonylag kevés ember és sok állat között, a lehető legtávolabb a magyar közélettől, a hazai és nemzetközi politikától meg a világ egyéb gondjaitól, beleértve az enyémeket is.
A billentyűzetet és a telefont lapátra és vödrökre cseréltem, írás, hírek és interjúk helyett többek között takarítottam hiénák és egy tigris medencéjét, daraboltam zsiráfhúst, ipari mennyiségű tálat mosogattam és etettem kézből agyhártyagyulladásos gepárdot is.
