Kislányos zavar

Erről is Daniel Cohn-Bendit tehet. Amikor tavaly újból pedofilgyanúba keveredett a 68-as mozgalmak német–francia fenegyereke (lásd Óvatlan bácsi című írásunkat), és a hamburgi Spiegel hírmagazin újra elővette, hogy a Zöldek pártjában kezdetben pedofil-érdekképviselet is működött, a párt kutatókat bízott meg az ügy feltárásával. A munkacsoport élén egy tekintélyes politológus, Franz Walter, a Göttingeni Egyetem demokráciakutató intézetének vezetője áll. A köztes jelentés tavaly pont a választási kampányt zavarta meg, a teljes tanulmányt most, november közepén tették közzé, és abban meglepő dolgokra derült fény.

A korszellem kétségkívül megzavarhatta az alternatív mozgalmakból alakuló ökopárt tisztánlátását. A háború utáni konzervatív légkör szétoszlatásának jegyében már az 1960-as évek óta zajlott a harc az idejétmúlt morális és jogi szabályok ellen. Akkoriban például még büntették a német törvények a homoszexualitást (1975-ig), nem szankcionálták viszont a házasságon belüli nemi erőszakot (1997-ig), és 1957-ig az is paragrafusba volt foglalva, hogy a feleség munkavállalásához a férj engedélye szükségeltetik.

Abban a korban azonban, amelyre a woodstocki fesztivál, a melltartók elégetése, a virággyerekek gondtalan élete nyomta rá a bélyegét, természetesnek tűnt a szexualitás felszabadítása mindenfajta kötöttség alól. Nyugat-Németországban reneszánszát élte Sigmund Freud egyik, már a maga korában is ellentmondásos tanítványa, Wilhelm Reich, aki nemcsak a szabad szerelem híve volt, hanem – az 1930-as években is heves vitákat kiváltva – a szexualitás elfojtását is a fasizmus okai közé sorolta. Műveit újraolvasva az 1960-as években többen gondolhatták, hogy egyenesen antifasiszta harcot folytatnak, midőn lebontják a szexualitás korlátait. Ez azonban már csak azért sem stimmelt, mert a nácik történetesen nem voltak különösebben prűdek, inkább a háború utáni nyugatnémet évtizedekre volt jellemző a konzervatív morál.