A friss Nobel-díjas, aki nem engedi, hogy előirják neki, ki legyen

HVG: Indoklásában a Svéd Akadémia - mely a díjat Peter Handkével megosztva ítélte oda - Olga Tokarczuk narratív képzeletét emelte ki, ami „mindent felölelő szenvedéllyel ábrázolja a határok átlépését mint életformát”. Hogyan látja az alkotó művészi jellemzőit a lengyel irodalom avatott ismerőjeként?

Pálfalvi Lajos: A narratív képzelet valóban feltűnő vonása, ezzel robbant be a lengyel irodalomba, ahol az 1970–1980-as években mindenki naplókat, emlékiratokat, dokumentarista vagy filozófiai műveket olvasott. Az irodalom legalapvetőbb funkciója, a történetmondás háttérbe szorult. A rendszerváltás idejére a lengyel olvasók kiéheztek a fikcióra. Az irodalom intézményrendszere is átalakult, megszűnt az állami irányítás, nem számított az írószövetség és egyéb szervezetek útmutatása. Az eladott példányszám lett a fontos és az, hogy hány nyelvre fordították le, illetve megfilmesítették-e az adott művet. A lengyelek nem ellenzéki szerzőket akartak olvasni, akik elmondják az igazat az elmúlt ötven évről. Új neveket vártak, és ebben a közegben talán Tokarczuk pályakezdése volt a legsikeresebb. Az Őskönyv nyomában című regénye hihetetlen népszerűséget hozott neki. Ebben szó sincs leszámolásról vagy Lengyelországról, a XVII. századi Franciaországban játszódik. Eljuttatja az olvasót egy képzeletből felépült világba, a kettős arculatú kora újkorba, amelyben a középkori világ szétesését követően egymás mellett él a racionalizmus kezdetleges, ma már különösnek ható formája az ezotériával.

HVG: Lehet mágikus realistának nevezni Tokarczukot, amiért szívesen vegyíti a misztériumot és a mesét?

P. L.: Szokták őt így emlegetni, de én inkább posztmodernnek mondanám az első nagylélegzetű könyvét, ha a lengyel irodalomban a 1990-es években hosszas vita után nem utasították volna el ezt a kategóriát, amelyet máig nem használnak. Így Az aranyszamár című Apuleius-mű óta ismert beavatásregények közé sorolom. Rejtélyek tárulnak fel benne, és a végére valamilyen misztikus tudásra tesz szert az olvasó. Tokarczuk szereplői az Őskönyvet keresik, amely a hagyomány szerint a világ teremtésekor született, és egy kolostor mélyén lapul. Aki megtalálja, az a halhatatlanság titkához jut. A regénybeli expedíció egyik tagja végül látja ezt a könyvet, de ő nem alkalmas arra, hogy beavatott legyen. A szerző többi regénye nagyon különbözik ettől, és pályája későbbi szakaszában majdnem meg is tagadta ezt a sok nyelvre, közük magyarra is lefordított művét. Úgy érezte, túlságosan hódolt benne írói példaképeinek. Konkrét Borges-utalások vannak benne.