A Pride volt az Orbán-rendszer temetési menete
A rendszerváltás idejének hangulatát lehetett érezni abban a tömegben, ahol a legtöbben legfeljebb gyerekek voltak akkoriban.
Ma van a tizenötödik évfordulója a kettős állampolgárságról szóló népszavazásnak. Az esemény, mint a biliárdgolyókat, nagy sebességgel mozdította ki helyzetéből az MSZP-t és a Fideszt is, és mindkettőjük pályáját meghatározta. Akkor még nem is látszott, mennyire.
Ma is vállalom akkori „nem” szavazatomat.
Szerintem nekünk, szocialistáknak ebben igazunk volt. Nem volt viszont igazunk az érzéketlen, szociálsovinizmusba hajló kampányt illetően.
Ma már természetesen eszembe sem jutna bárkitől elvenni az állampolgárságát vagy annak a lehetőségét, megfosztani attól az érzelmi értéktől, amit számára hordoz. A választójog nem érzelmi kérdés ugyan, de a szerzett jogokat ide-oda rángatni sem jó.
Módosítani viszont kell és lehet: a magyarországi pártviszonyainkba való beavatkozás helyett akár önálló külhoni listával, akár annak meghatározásával, milyen kérdésekben kötelező meghallgatni a határokon túlról delegáltak véleményét, mire terjedjenek ki parlamenti jogaik, biztosítani a határon túliak részvételét a magyar közéletben.
