Gábor Sára: "Egyre szűkül az élhető kulturális tér"

HVG: Meghökkentette, hogy Shakespeare-művet kell dramatizálnia, de úgy, hogy abból kortárs darab szülessen?

Gábor Sára: Nem lepett meg, hogy az eredeti drámától elrugaszkodunk, hiszen sok adaptációs munkában vettem részt az egyetem kezdete óta. Inkább izgatott, mi sül ki belőle. Bodó Viktor a cselekményt a mai Magyarországra, egy Kertész utcai autómosóba helyezte. A helyszín miatt változtatni kellett az anyagon, és rögtön Závada Péter neve merült föl, akinek volt már tapasztalata Shakespeare-darabok átdolgozásában.

HVG: Hogy történt Shakespeare „szétspirázása”, Máthé Zsolt meztelen antréjának kifejezésével élve?

G.S.: Idén januártól Bodó Viktor rendezővel, Závada Péter költővel, Turai Tamás dramaturggal négyesben először azt beszéltük meg, hogy mivel jár a közegváltás a szereplők státusát, a történet fordulatait, nyelvezetét illetően. Ekkor Péter átírta az első felvonást, elolvastuk, kommentáltuk. A közös álláspont szerint újraírta, és ez így ment, míg a májusban kezdődő próbákra meg nem lett a végső szöveg.

HVG: Mik voltak a közegváltás alapvető következményei a cselekményben?

G.S.: A kísérlet egyik fő tárgya az volt, hogy milyen a Rómeó és Júlia költészet nélkül. Ez végül nem valósult meg teljesen, mert a költő Závada Péter kezei között Mercutio pszichedelikus Máb királynő monológja és a prológ mindenképp, de rafinált módon sok egyéb megszólalás is kortárs költészetté változott. Az eredeti műben szereplő, de ma már idegenül csengő, iszonyatos mennyiségű hasonlat és a Shakespeare-szövegben lapuló, mára értelmüket vesztett szurkálódások helyett az átíró régóta gyűjtött gazdag szlengszótárából flaszterpoézissé váltak a shakespeare-i rímes replikák.