Csizmadia Ervin: Erős agytröszt nélkül 2022-ben sem lesz komoly tényező az ellenzék

A magyar politika ősrégi (2010 óta tartó) slágertémája az ellenzék állapota. Az adott témakörön belül is kiemelt jelentőségű, hogy összefog-e végre az ellenzék. Az alábbi írásban szeretnék a téma egy speciális aspektusáról írni. Arról, hogy milyen jelentősége van egy párt (vagy akár sok párt) kormányképessé válásában az agytrösztöknek. Megítélésem szerint a mai magyar ellenzéknek a mostaninál jobb összefogása sem eredményez kormányképes alternatívát, ha az ellenzéki táborban nincs egy olyan központi agytröszt, amely az az ellenzéki egységesülés folyamatába eszméket visz be.

Agytrösztök a politikában: a brit példa

Mielőtt azonban a hazai terepet szemlélnénk meg agytröszt-ellátottság és igény szempontjából, vessünk egy pillantást magára a fogalomra. Tudjuk jól, hogy mint minden, ez is nyugati termék. S nagyjából be is határolható, mikor és hogyan jöttek létre az első említésre méltó agytrösztök.

Orbánnak nincs zseniális stratégiája, de nemigen hagyja majd levegőhöz jutni az ellenzéket

Orbán Viktor válságkezelő intézkedései már a következő választásról is szólnak, miközben az ellenzék mozgástere egyre szűkül a rendeleti kormányzás alatt - véli Lakner Zoltán politikai elemző és Bíró-Nagy András, a Policy Solutions igazgatója, akik a HVG-nek elmondták azt is, szerintük veszélyben van-e a kormányfő hatalma.

Nos, valamikor az 1970-es évek közepén, Nagy-Britanniában. Sok-sok könyv és tanulmány foglalkozik a témával, talán a legátfogóbb művet meg is említem. Az agytrösztök szerepe az volt, hogy egy adott pártot átpozícionáljanak és modernizáljanak. Ez a feladat hárult 1975 körül a brit Tory Párt körül létrehozott agytrösztökre. A konzervatívok akkor ellenzékben voltak és egyáltalán nem voltak jó bőrben. Ideológiai értelemben például egyfajta paternalizmus volt jellemző az uralkodó konzervatív felfogásra: a konzervatívok is részei voltak az 1945 után kialakuló „paternalista konszenzusnak”. Az agytrösztök Margaret Thatcher körül formálódtak ki, aki erőteljesen szembe kívánt fordulni a pártban uralkodó felfogással. Nyilvánvaló, hogy az új felfogás szakítani akart az államközpontú konzervativizmussal és a piacot akarta előtérbe állítani. Egy másik középponti elem a kormány autonómiájának biztosítása volt minden más, a politikát formálni kívánó nem kormányzati szervezettel szemben. Akkor még nem beszéltek NGO-król, annál inkább szakszervezetekről, amelyek hatalmát az „új toryzmus” alapvetően meg kívánta nyirbálni.