Színészóriás és kiállhatatlan alak volt – 75 éve halt meg Csortos Gyula
9 perc
2020.08.01. 14:30
Mindenki azért versengett és attól rettegett, hogy vele dolgozzon. A legkeresettebb és legkellemetlenebb színész volt. Annyit keresett és annyit költött, annyiszor került pénzzavarba és annyiszor adta magát hozzá méltatlan produkciókhoz. Magánakvaló, rátarti, kellemetlen pasas. Nagy darab ember. Nagy formátumú színész. 75 évvel ezelőtt, 1945. augusztus elsején vesztette el őt az ország.
Csortos Gyula továbbszolgáló őrmester majd honvédelmi minisztériumi segédhivatalnok szerette volna, ha gyerekei többre viszik. Ezért aztán rettenetesen megharagudott, amikor idősebb fia, az 1883-ban született ifj. Csortos Gyula ahelyett, hogy mérnöknek tanult volna, beiratkozott a Színiakadémiára. Ifj. Csortosnak a gyerekkora sem volt túl vidám, de az otthontalan, kitagadott, ágrólszakadt színinövendéké még kevésbé. Ezeknek az éveknek az éhezését zabálta le azután egész hátralévő életében. Nagyevő volt és nagy ínyenc. Étvágya, finnyássága, túlfejlett gasztrokritikai érzéke és fejedelmi borravalói folytán a fővárosi vendéglátóipar imádott és rettegett kuncsaftja lett. Orvosai meg érte rettegtek, mert semmilyen önmegtartóztatásra nem tudták rávenni akkor sem, amikor a cukorbetegsége már erőteljesen előre haladt. Bele is halt.
A Színiakadémia elvégzése után nem sok időt töltött vidéken. Gyorsan fölfedezték, fölkerült Pestre, jól fizetett sztár lett Beöthy László Magyar Színházában, aztán még jobban fizetett sztár a Vígszínházban, s harmincas évei elején már többet keresett, mint Magyarország miniszterelnöke.
Színházról színházra repkedett, mindenütt boldogan fogadták és visszafogadták, pedig híres szerződésszegő volt. Egyszer még a Színészegyesületből is kizárták emiatt. 1927-től azután kis megszakítással haláláig a Nemzeti Színház társulatához tartozott, annak örökös tagja lett. De azokban az évtizedekben is szerepelt szinte az összes fővárosi színházban, sok vidéki vendégjátékot vállalt.
Volt életének egy rejtélyes mozzanata. Dokumentum van róla, hogy a Tanácsköztársaság idején, 1919. április 13-án letartóztatták. Csak azt nem tudjuk, miért. Mindenesetre öt nappal a lefogása után már Liliomként csibészkedett a Vígszínház színpadán.
A képet felnagyítva láthatja, ha rákattint:
Páratlanul sokoldalú színész volt. Minden társulatban, stílusban, műfajban és szerepkörben kiemelkedett. Egyaránt mestere volt a jellemábrázolásnak és a komédiázásnak. Kesernyés humorú, tragikomikus komikus volt. Színpadi tréfáit imádták és rettegték a kollégák. Akiket becsült, azoknak akár alá is játszott, akiket tehetségtelennek tartott, megsemmisültek mellette a színpadon. Amikor a fürdőben egy kevéssé jelentékeny pályatársa udvariasan érdeklődött: Hogy van, hogy van, kolléga úr? Csortos visszakérdezett: Azt akarja mondani, hogy maga is reumás?
Mindenesetre a színésztársadalom egyáltalán nem kedvelte őt annyira, mint a közönség. Színházba csak színészként járt, nézőként szinte soha. Moziba sem. A saját filmjeit sem nézte meg.
A húszas évek elejétől őt tekintették a legnagyobb élő magyar férfiszínésznek.
Eljátszott negyvenkét év alatt kétszázvalahány színpadi szerepet, harminckét év alatt nyolcvan filmszerepet, tizenhárom némát, hatvanhét hangosat. Volt három év, amikor 17 filmet forgattak vele. Egy némafilm őrizte meg legsikeresebb színpadi alakítását, a Liliomot, és első hangosfilmjéből, a Hyppolit, a lakájből ismeri őt leginkább a jelenkor.
Belépője a filmben: