A Pride volt az Orbán-rendszer temetési menete
A rendszerváltás idejének hangulatát lehetett érezni abban a tömegben, ahol a legtöbben legfeljebb gyerekek voltak akkoriban.
Tusnádfürdő nincs. Kötcse sincs. Tranzit sincs. Járvány van. A vírus a politikai gondolkodás műhelyeinek nyári találkozóit is megtizedelte.
Orbán Viktor szeptember 21-én a Magyar Nemzetben írta le mindazt, amit idén nem mondhatott el politikai visszhangkamráiban. Más azonban egy papírra vetett beszéd, mint egy felépített, pragmatikus esszé. Orbán ezúttal nem helyzetjelentést adott, hanem köntörfalazás nélkül nyilvánosságra hozta populista manifesztóját.
Populizmus? Az csak egy liberális szitokszó, nem?
Köznapi szinten valóban könnyű dobálózni a populizmus kifejezésével, sokat hallani, ha Donald Trump amerikai, Jair Bolsonaro brazil elnök, vagy akár a Brexit kerül szóba. Bele lehet feledkezni, amikor együtt használják a népbutítás, az agymosás és más, érzelmi töltetű szavakkal, azaz leegyszerűsítve közelítenek meg egy komplex mechanizmust.
A populizmus valójában a politika- és kommunikációtudomány egyik legnagyobb fejtörője; egy jelenség, amelynek ismerjük az alapjait és sikerének magyarázatát, de nincs tudományos értekezés, amelyben megtalálnák súlyos következményeinek tökéletes ellensúlyát. A szakma alapvetően a következőket érti populizmus alatt:
- A gondolatmenet alapja Cas Mudde holland politikatudós elmélete, aki szerint a populisták a társadalmat két homogén és kibékíthetetlen ellentétben álló csoportra, a tiszta emberekre és a korrupt elitre bontják. A populisták természetesen magukat sorolják az előbbibe, és azt mondják, ezért képviselik ők a népakaratot.
- Egy ilyen szakadék kialakításához nem elég politikailag megosztani az embereket, hanem társadalmi szintű elhatárolódás szükséges. Itt jön képbe a brit Pippa Norris és az amerikai Ronald Inglehardt, a modern populizmuskutatás két kulcsalakja által meghatározott kulturális visszahatás: a mai populisták azt a „néma többséget” szólítják meg, amely lemaradt globalizációban, a mainstreamben nem hallatszik a hangja, nem érzi magáénak a társadalmilag és politikailag progresszív világot, és tradicionális értékek mentén gondolkodik. A „néma többség” ezek miatt áll közelebb a kereszténydemokrata-konzervatív gondolkodáshoz.
- Az érzelmi alapra építkezve Arató András magyar származású politikafilozófus és Jean Louise Cohen, a Columbia egyetem professzora szerint lehetséges „eltéríteni” például a vallást, ha az adott hitvilágon túlnyúló jelentéseket párosítanak hozzá, és tesznek tetszés szerinti dolgok ellentétévé, illetve pozitív-negatív törésvonalak mentén egy látszólagos alapigazságot létrehozni szubjektív kérdésekben. Ez alapján tekintik a populisták a kereszténységet és a tradíciót felsőbbrendűnek a multikulturalizmusnál.
- Társadalmi támogatottságot élvezve a populistáknak végül megadatik az, hogy intézményesítsék az általuk megteremtett szakadékot. Florian Hartleb nemzetközi politikai szakértő szerint a populista értékrendszer lehetővé teszi, hogy a politikai spektrumot is két részre osszák, így az összes ellenzéki erőt – képviseljenek bármennyire is ellentétes ideológiát – egy tömbként szemléltessék. Magasabb szinten a politikai spektrumnak ez a fajta bomlasztása általános intézményellenességként jelenik meg: Carlos de la Torre populizmus-szakértő szerint a populisták megtámadják a modern társadalmat létrehozó intézményrendszer alapjait, ez a demokratikus erózió pedig megszilárdítja a támogatottságukat.
Orbán: "2022 tavaszán választás lesz. Addig védekezés lesz"
Miután Tusnádfürdőn, a Tranziton és Kötcsén sem volt lehetősége Orbán Viktornak elmondani az évi rendes, nyárra szánt, irányvonalakat kijelölő beszédét, a miniszterelnök vendégcikket írt a hétfőn megjelent Magyar Nemzetbe. Orbán viszatért a libernyák kifejezéshez, összesen négyszer írta le cikkében, először rögtön az elején: "A politikai korrektség, vagyis a libernyák doktrína-, beszédmód- és stílusdiktátumok elleni lázadás medre egyre szélesedik.
És ez mind benne van az Orbán-esszében?
Hiába állítja Orbán, hogy nem szereti a katonai kifejezéseket, a Magyar Nemzetben megjelent cikkének első bekezdésében máris úgy fogalmaz:
a szellemi szuverenitásért és intellektuális szabadságért megindított küzdelmünk lassan termőre fordul.
A „szabadság elvesztése”, bár itt még csak absztrakt formában jelenik meg, visszatérő eleme Orbán cikkének, illetve alapvető kommunikációjának. Tévedés lenne azonban azt hinni, hogy a paranoid retorika a miniszterelnök szívéből szól: a félelem az identitásvesztéstől nem defenzív politikát eredményez, sokkal inkább a választók félelmeit erősíti meg, akik így arra fognak szavazni, aki foglalkozik velük. Még akkor is, ha éppen ő felelős a valós vagy vélt fenyegetésekért.
