Akár derűvel is szemlélhetnénk, hogy a központosítást mindig és minden észszerűség ellenére előnyben részesítő NER az állami felügyelet liberális szemléletű visszaszorítására hivatkozik a Színművészeti ügyében. Ne álszenteskedjünk, fiúk – koppintanánk a fejükre mosolyogva. Csakhogy túl sötét van már a derűhöz, túl nagy a levegőtlenség a mosolygós dorgáláshoz, túl nagy a tét az ellentmondások szellemeskedő feltárásához.
Közös nyilatkozatot adtak ki a Színház és Filmművészeti Egyetem védelmében.
Az állam nem jó gazda. Megbízható, polgári demokráciákban, ahol optimizmussal fizetnek adót a választók és várakozásokkal telve figyelik a kormány intézkedéseit, jó hír is lehetne az alapítványi rendszer kialakítása a felsőoktatásban. Magyarországon a miniszterelnök egynek képzeli magát az állammal – lásd, a haza nem lehet ellenzékben, fülkeforradalom, satöbbi. Így aztán ahogy az mindenki számára nyilvánvaló volt az első pillanattól fogva, a magánosított egyetemek új fenntartói és kuratóriumai a legkisebb mértékben sem jelentenek lazább pórázt, mindössze a felelősségtől, a megfelelő körülmények biztosításának felelősségétől szabadul meg az állam.
Miközben a jelenség jóval túlmutat a Színművészetin, a Vas utcai ellenállás több okból is kiemelt figyelmet érdemel.
Ez egyúttal válasz arra a bicskanyitogatóan képmutató és buta felvetésre, hogy máshol miért nem volt berzenkedés.