Foreign Policy: Politikai hasznot húztak a járványból az illiberális demokráciák
Még az olyan demokráciák is ürügynek tekintették a koronavírus-járványt a jogállam elleni fellépésre, mint Izrael vagy az Egyesült Államok. Magyarországon és Lengyelországban pedig a saját hatalmuk megerősítésére aknázták ki a ragályt az állam vezetői - írja a tekintélyes külpolitikai szaklap, a Foreign Policy.
Világszerte erősödnek a Covid-diktatúrák, amit azt jelenti, hogy a mostanában széles körben meghirdetett korlátozások szükségesek lehetnek ugyan az egészségvédelem szempontjából, ám egyes kormányok arra használják ki a helyzetet, hogy aláássák a demokráciát, valamint az emberi jogokat. A Foreign Policy elemzése rámutat: a járvánnyal indokolják az emberek megfigyelését, a fékek és ellensúlyok megkerülését, bár bizonyos esetekben a társadalom áldását adja ezekre az intézkedésekre. Ugyanakkor voltak tiltakozások az USA-ban, Izraelben, Lengyelországban, Magyarországon és Kínában is.
A kérdés ezek után – mutatnak rá az elemzés szerzői, Anwar Mhajne és Crystal Whetstone amerikai tanársegédek -, hogy meddig tömörülnek a tömegek a zászló körül, ami ilyenkor megszokott dolog, és mikortól indul be a közfelháborodás.