Somogyi Zoltán: Krumplizmus – Az ellenzék esélyeiről

• 1

Először is beszéljünk arról, miért lehet ebben az országban majdnem bármit bárkivel megcsinálni? Miért érzi azt az ember, hogy nem sokan állnának ki mellette, ha jogtalanság érné? Ha fel kívánjuk fejteni a magyar politika állapotát a választóktól is elindulhatunk, nem csak a pártoktól. Ha megértjük, hogy miért vagyunk (vagy lettünk) olyanok, amilyenek, talán megértjük az ellenzéket és megértjük a „krumplikirálynak” nevezett miniszterelnököt is. Sőt, megértjük a krumpli szerepét a magyar politikában.

A magyar ember egyedi és bátor, ezáltal lett egyéniség az európai kavalkádban, hangsúlyozza a miniszterelnök, tudván, hogy mindenki azt szereti a legjobban magával kapcsolatban hallani, amiből hiányérzete van. Ha valaki nehezebben tanul nyelveket, duplán emlékszik arra, ha a nyelvtehetségét megdicsérik. Az az ember, aki nehezen bánik a konyhában az ételekkel, örökre szerelmes lesz abba, aki a főztjét az egekbe dicséri. Az egyébként okkal gyáva és megalkuvó embert úgy kell kenyérre kenni, hogy egyedinek és bátornak nevezzük, ezáltal egyéniségnek.

Az az ember joggal gyáva és megalkuvó, akinek a családjában volt dédnagypapa, akinek leverték a veséjét a nyilasok; nagymama, akit megerőszakoltak az oroszok; elvette, ellopta a vagyonukat, életüket, egészségüket egy korszak, amiben nem akartak volna benne élni; vagy a túlélésért kialakult rettegés miatt „egyszerűen csak” meghunyászkodó viselkedésre nevelték otthon. Ezeken a példákon keresztül az elmúlt száz év magyar történelméről beszéltem, ami alól senki nem mentesülhetett, még akkor sem, ha volt olyan szerencséje, hogy esetleg látott bátor disszidenst a rokonok között. Vagy akár bátor itthon maradottat, mert olyanok is voltak. Minket mindnyájunkat arra „nevelt” ez az ország és arra nevel most a magát polgárinak nevező párt, hogy ne legyünk öntudatos polgárok, inkább fogjuk be a szánkat.

Erre nevelt és nevel máig az iskola, amelyben sokszorosan gúzsba kötve tanítanak azok a tanárok, akiket sem pénzben nem becsülünk meg mi, adófizetők (miközben a gyerekeinkről van szó), sem azt nem engedjük meg nekik, hogy szabadon taníthassanak. Hiszen választópolgárként az alábbiakat hagytuk kormányunknak, hogy megtehesse:

1. központosítással „megoldotta”, hogy minden tanárnak Orbán Viktor legyen a főnöke;
2. tanrenddel elérte, hogy csak meghatározott témákat lehet tanítani, másra semmi idő nincs, leginkább a beszélgetésekre semmi;
3. tankönyvi szabályozással megtalálta a módját, hogy csak a kormányzati ideológiának megfelelő művekből tanuljanak gyerekeink.

Nézzük a legismertebb magyar mondásokat, amelyeket óvodás korunkban hazavittünk és visznek ma is a gyerekek: „Ne szólj szám, nem fáj fejem”, „jobb félni, mint megijedni”, és így tovább. Bele sem gondolunk ilyenkor, mekkora kárt okoz egy egész életre egy-egy ilyen tanítás. Egy átlagos amerikai különösebb nehézség nélkül tud beszélni több száz, sőt több ezer fős hallgatóság előtt is, egy átlagos magyar már tizenöt ember társaságában sem mer megszólalni. Hogy miért írom ezeket? Mert a magyar választókról őszintén kell beszélnünk akkor, amikor a politikai esélyeket latolgatjuk. A politikusok, akik az ország problémáinak a megoldására szerveződtek, ezt soha nem fogják megtenni. Nem tehetik meg. Ők udvarolni fognak mindenkinek, akiben egy kicsi esélyét is látják a rájuk adott szavazatnak.

Mi van azonban akkor, ha a kialakult probléma középpontjában a választók állnak? Akkor inkább félrebeszélnek a politikusok, őszinték biztosan nem lesznek. Vagy, éppenséggel kihasználják ezt a helyzetet azzal, hogy még inkább a mélyben tartják a választókat. A szűk politikai elit, azaz a helyzetet kihasználó okosok pedig elkezdik élvezni inkább például a jachtokat, a szállodákat, a különféle üzleti érdekeltségek hasznát, a villákat és kastélyokat, de akár a legjobb nyugati egyetemeken taníttatott gyerekek büszkeségét. Még csak el sem lehet ítélni őket, mert a saját szempontjukból helyesen viselkednek. Erkölcstelenül, de helyesen. Miközben a választók nagy része, mélyre taszítottságának elfogadása okán a saját és családja érdekeit nem látva, azzal szemben cselekszik, azaz helytelenül. És még úgy sem erkölcsösen. Így néz ki kis hazánk 2020-ban.

Van-e csodafegyvere az ellenzéknek 2022-re? - Tóka Gábor vitaindító elemzése

Mit mutatnak a számok 2020 októberének közepén? Mi derült ki a borsodi időközi választáson? Mennyi plusz kellene még az ellenzéknek, és ezt hol találhatja meg? Tájkép másfél évvel a 2022-es választás, illetve a hvg360 vitasorozat előtt.