A kiinduló probléma az, hogy nincs általánosan elfogadott definíciója annak, hogy mikor nevezhető egy állam bukottnak. A téma legtöbb szakértője abban legalább konszenzusra jutott, hogy négy pontot kell figyelni. Ezek alapján ha jogilag nem is, de legalább a politológusok és a közgazdászok számára bukottnak minősíthető egy állam, ha
- a kormánynak nincs az ország teljes területén monopóliuma az erőszakszervezetek működtetésére,
- az állami szereplők nem tudják meghozni és/vagy betartatni a törvényeket, vagy beszedni az adókat,
- a nemzetközi diplomáciában nem fogadják el legitim szereplőnek az államot vagy a vezetőit,
- az állam képtelen megfelelő közszolgáltatásokat biztosítani a polgárainak.
Első ránézésre is egyértelmű: míg az első három pont főleg afrikai és ázsiai országokat érint, a negyedik már komoly kérdéseket vet fel Európában is a mostani válsághelyzetben. Mi a helyes besorolás az idén tavaszi Olaszországra, amely nyilvánvalóan teljes értékű államként működött, de többször már válogatni kellett, melyik koronavírusos betegek kezelésével van értelme megpróbálkozni? Hova sorolhatnánk be Magyarországot, ha a miniszterelnökünk ijesztgetése az egészségügy talpon maradásának 50 százalékos esélyéről nem csak olyan politikai nagyotmondás lenne, amit másnap már ő is visszavon? Vagy hogy ne csak a járványról legyen szó: minek minősítsük Belaruszt, ahol a kormányé az erőszakszervezet monopóliuma, és többé-kevésbé működnek a közszolgáltatások, de egyre több más állam nem fogadja el a kormányt legitimnek?
