Férfi szexpartnert indult keresni, megtudták róla, lemondott miniszteri posztjáról. Ő maga „pillanatnyi őrültségről“ beszélt. Ez Ron Davies története. Ő volt a walesi ügyek minisztere Tony Blair munkáspárti kormányában, és hiába szerzett komoly érdemeket Wales önkormányzatának erősítésében, politikai pályája 1998-ban nagyjából derékba tört.
Az eset voltaképpen banális: Davies minden jel szerint partnert keresett a melegek körében kedvelt dél-londoni Clapham Common parkban. Új ismerőse és két társa beszálltak a kocsijába, majd kést rántva kirabolták, így kitudódott a dolog. (A rablók rendőrkézre kerültek.) Lemondása után állt a nyilvánosság elé azzal, hogy biszexuális, és hogy pszichiátriai kezelésre szorul, mert keresi a kockázatos helyzeteket. Balszerencséjére 2003-ban ismét rajtakapták egy hasonló találkahelyen egy autópálya mentén, és hiába hivatkozott arra, hogy csupán borzokat figyelt meg a zöldben, ezek után már egy helyi választáson is vissza kellett vonnia jelöltségét.
Szexbotrányok, kényes afférok – nem minden politikus bukott bele, mint Szájer
A konzervatív álszentség példái leginkább Amerikából jönnek, a franciák hajlamosabbak szemet hunyni. Szexbotrány-krónika az elmúlt 60 évből.
Ókovács Szilveszter nem fogadja el a menesztését és perelni akar
Egy hónapja még tagadta Ókovács Szilveszter azt, ami miatt hétfőn menesztették
Felszólalt a Parlamentben Ókovács Szilveszter felesége, Forsthoffer Ágnes többször sikertelenül megpróbálta megvonni tőle a szót
Menesztették Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről, a Lázár János tárcájától kapott megbízásával volt gond
Öt kivételével megvan a 60 tankerület új vezetője
Ki veszi meg a magyar magánegészségügyet?
Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.
Haraszti Miklós: No More Comeback Kid (wańka-wstańka) in Hungary
A 20 éves olasz srác, akinek a teljesítményére még sokáig fogjuk keresni a magyarázatot
Bár Szijjártó ígért „munkahelyteremtési” támogatást, a BYD szegedi gyára egyelőre hoppon maradt
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
Az MNB-botrányban érintett ingatlanmulti Matolcsy-féle vezetése durván túlárazottan üzemeltetett
„A kutyám halála annyira fájt, hogy egy hétig alig ettem, csak a nyakörvét szagolgattam”
Miért érezzük úgy, hogy csak akkor vagyunk szerethetők, ha jól teljesítünk? És hogyan segíthet ezen a terápia?
Huszonnégyen meghaltak, amikor az oroszok lebombáztak egy segélyosztó központot Zaporizzsja közelében
Átalakul a Mészáros-féle MBH Bank felsővezetése
Hat önálló divízió jön létre.