Lélegeztetőgépből nem lesz hiány, intenzívosztályos orvosból viszont kevés lehet

4 perc

2020.04.14. 13:00

Szomorú, de tény, hogy minden lélegeztetett nappal csökken a túlélési esély – mondja Garas Tibor, a Budai Egészségközpont által üzemeltetett Királyhágó utcai Országos Gerincgyógyászati Központ intenzív osztályának helyettes vezetője. Az intézmény 120 ággyal várja a koronavírusos betegeket.

HVG: A járványhelyzetről készült legrémisztőbb felvételek Olaszországból érkeztek. Nem tartanak hasonló magyarországi jelenetekről?

Garas Tibor: Úgy tűnik, volt, van idő a felkészülésre. Néhány nappal ezelőtti közlés szerint körülbelül húsz beteg szorult lélegeztetésre. Az eddigi nemzetközi adatok azt mutatják, hogy a koronavírussal megfertőződöttek 5 százaléka igényel légzéstámogatást. A hazai nyilvántartás szerint a kórházakban van ezer körüli intenzív osztályos ágy, ezek száma némi szervezéssel simán megnövelhető. A tervezett, nem sürgős műtétek leállítása is biztosít szabad helyeket, de akár alkalmi konténerkórházakban is be lehet rendezkedni intenzív ellátásra.

Rohamtempóban dolgoznak a kórházakban, hogy mindenhova jusson elég oxigén

Az egyik orvosi oxigént előállító és forgalmazó vállalat több tízmillió forintot költ erre - tudta meg a hvg.hu. Ahol nincs idő és lehetőség a bővítésre, a szükségágyak mellé nagyobb palackokat tesznek.

HVG: Miben különbözik a békeidők gyógyító munkája a koronavírus-fertőzöttek életben tartásától?

G. T.: Normál időkben nálunk szakmaspecifikus a munka, a gerincműtéteket követően előfordulhat, hogy a betegnek légzés- vagy keringéstámogatásra van szüksége. Ez rendszerint rövid ideig tartó beavatkozás, és szerencsére ritkán veszítünk el beteget. Az osztályunkon azonban olyan kollégák dolgoznak, akik általános profilú kórházakból jöttek, és többen világlátottak. Én összesen tíz évet dolgoztam Nagy-Britanniában. Vagyis élő kapcsolatunk van a hazai és a külföldi kollégákkal is, a felkészüléshez fel tudjuk használni mindezeket a tapasztalatokat és információkat.