Vastüdő és vasfüggöny: a járványos gyermekbénulás leküzdésében világelsők voltunk
A vírus életkor szerint válogat, és nincs menekvés, amíg nincs meg a vakcina: ez volt a Heine–Medin-kór az 1950-es években. A veszély nagysága miatt a gyógymód megtalálásában különös kelet–nyugati együttműködés bontakozott ki, amiben az USA és a Szovjetunió mellett Magyarországnak is szerepe volt.
Ugyanazon a napon, 1956. november 2-án, amikor Konyev marsall Szolnokon berendezte a szovjet csapatok főhadiszállását, Budapesten Nagy Imre miniszterelnök fontos döntést hozott: elrendelte a Heine–Medin Utókezelő Kórház megalapítását. Méghozzá azzal a politikai fricskával, hogy az új intézmény a megszűnő Rákosi Mátyás Gyermekotthon budai, rózsadombi villáiba költözhet be, és ezzel a kiváltságosok óvodája helyett a vírus sújtotta gyerekek gyógyhelyévé váltak az épületek. Az intézmény Nagy Imre bukása után is fennmaradt, egészen az 1960-as évek elejéig, amikor már nem fordultak elő gyermekbénulás-járványok.
Bár a poliovírus túlélői közül sokan köztünk élnek, a múlt század közepének járvány- és oltástörténete szinte feledésbe merült. Pedig a koronavírus felbukkanása előtt ez volt az utolsó nagy járvány Magyarországon, miközben szembetűnő, hogy mennyi köztük a hasonlóság.
