Jane Goodall: "Egyes politikusok viselkedésében nem nehéz a hím csimpánzokra ráismerni"

HVG: Emlékszik, mi volt az állatokkal kapcsolatos első megfigyelése?

Jane Goodall: Ötévesen meg akartam lesni, hogyan tojik a tyúk. Láttam, ahogy egy nagy barna tyúk beballag az egyik ólba. Talán tojni indul, gondolhattam, és belopakodtam utána. Emlékszem a riadt rikácsoló hangra, ahogy elröppen mellettem – mit keres ez a rémes élőlény az ő birodalmában? –, és a menekülése közben a szárnya az arcomhoz ért. Legközelebb már előre bemásztam a még üres ólba.

HVG: A fia örökölte öntől az állatszeretetét? Egyáltalán, hogyan gondoskodott róla az afrikai terepmunka mellett?

J.G.: A fiam kedvelte ugyan az állatokat, de sajnos soha nem rajongott értük. Csalódottan vettem tudomásul, hogy egyedül a horgászás érdekelte, de már azt sem csinálja. Fenn laktunk azon a helyen, ahová banánért jártak a csimpánzok. Az erdei házunk nem jelentett igazi védelmet, ezért amikor a fiam egészen kicsi volt, nagy kalitkába, hatalmas rácsos ágyba tettük, amiben fel is tudott állni, de soha nem hagytuk egyedül. Ki-kiléptem a házból figyelni a csimpánzokat, aztán visszatértem, játszottunk, és közben leírtam, amit kinn észleltem. Hároméves koráig, bárhol volt a bázisunk, minden egyes délutánt a fiammal töltöttem, egyetlen éjszakára sem voltam távol tőle.

Az első évek nagyon meghatározóak minden kisgyereknek, ahogy minden csimpánzkölyöknek is, biztonságra van szükségük, két-három felnőttre, akikben bízhatnak.

Jane Goodall munkásságának rövid összefoglalója (magyar felirattal):

HVG: A családja nem tudta volna fizetni az ön egyetemi tandíját, 1962-ben mégis úgy lehetett a Cambridge-i Egyetem PhD-hallgatója, hogy nem volt alapdiplomája. Érezte a hiányát?

J.G.: Az egyetem sok száz éves történetében én voltam a nyolcadik ilyen hallgató. Később éreztem bizonyos ismeretek hiányát, de utólag megtanultam mindent, amire szükségem volt.

HVG: Hogyan lett tudósból természetvédő és humanitárius aktivista?