Ahogy kisbefektetők tömegei ráncigálják a részvények után már a nemesfémek piacát is, egyre többen vetik fel, nincs-e valami alapszintű probléma a tőzsdei kereskedéssel, mennyire lehet komolyan venni azt, ahol ilyen megtörténhet. Azt, hogy a tőzsdei befektetésben mennyi a szerencsefaktor, már évtizedek óta próbálják elemezni.
Egyre nagyobb a botrány a világ – főleg az Egyesült Államok – tőzsdéin, ahogy dühös kisbefektetők tömege előbb csak egy videojáték-boltlánc részvényeinek felverésével ütött meg néhány alacsonyabb árfolyamra számító befektetési alapot, következő lépésként viszont már rászálltak az ezüstpiacra. Arra még várni kell, hogy közgazdászok részletesebben kielemezzék a mostani helyzet tanulságait, egy olyan része azonban van a botránynak, aminek már most helye van a közgazdasági elméleteket bemutató sorozatunkban.
Ez történik, ha a csóró kisember berág, és lázadó Soros Györgynek áll
Dühös vagy unatkozó kisbefektetők kezdtek lufikat fújni a tőzsdén, ahol a brókerek shortolni próbáltak. Minden összeállt, ami ehhez kell: a közösségi médiumok mémkultúrája, a bárki számára elérhető tőzsdézős app, az amerikai kormány által szórt helikopterpénz. A tőzsdemokrácia megjelenésére senki nem volt felkészülve.
Sok helyről lehet hallani ezekben a napokban a mémesedett kulcsmondatot, a „közgazdaságtan asztrológia férfiaknak.” Ha ebből levesszük a szexizmust és a tudomány totális lenézését, vagyis kidobjuk az egész mondatot, és egy fokkal higgadtabban próbáljuk megfogalmazni, az állítás az: a pénzügyeikkel hobbiszinten foglalkozó befektetők nagyjából úgy kockáztatják a pénzüket, mint a szerencsejátékosok.
Túl könnyű lenne ezt az egészet elintézni annyival, hogy a kapitalizmust élből gyűlölők butasága az egész. Mivel a tőzsde részben tényleg arról szól, hogy megpróbáljuk beárazni, mások hogyan akarnak árazni egy terméket, és mi történhet cégekkel a jövőben, a tudás mellett óhatatlanul megjelenik a szerencsefaktor is – elemzések sora próbálta számszerűsíteni, mennyit is jelent a tőzsdei sikerből a szerencse.
Vasárnap hajnalban megvolt az eszkaláció, két nappal később a kapituláció is – nem így képzelnénk két atomhatalom háborúját. Irán megrogyott, de ennek a háborúnak valójában aligha van vége.
Iránnak az lehet a fő tanulság a most véget érő háborúról, hogy atomfegyver nélkül nem tudja megvédeni magát.
Ez azért furcsa, mert másfél éve még ő kérte ezt. A magyar miniszteri biztos jelezte, hogy szó sem lehet a tárgyalások felfüggesztéséről.
Alapesetben a harcsa félénk állat, azonban ha a fészkét védi vagy fenyegetve érzi magát, támadásba lendül.
Az Átlátszó által indított per tárgyalására mást küldött maga helyett a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője.
Elemzésünk a Tisza és a Fidesz első szakpolitikai vitájáról.
