A tudományegyetemek orvosi karainak menekítése zajlik-e a kórházi központosítás elől, vagy a kormány vezetőinek hosszú távú politikai céljait szolgálja az egyetemek alapítványi fenntartásba adása? A válasz: mindkettő.
[[ Képelem () ]]

osztás előtt
MTI / Czeglédi Zsolt
Óvatosan fogalmazott a múlt héten Gulyás Gergely az egyetemi klinikai központokkal kapcsolatban. „A jelenlegi szabályozásból kell kiindulni. Nagyon törékeny egyensúlyt sikerült megteremteni, amikor a klinikák részei maradtak az egyetemeknek, de mégis az egységes kórházi ellátásban vállalnak szerepet” – fogalmazott a kancelláriaminiszter. A konstrukció valóban igencsak törékeny lehet, hiszen Miseta Attila, a Pécsi Tudományegyetem rektora a szenátus minapi ülésén azt mondta: a kultusztárca élén álló Kásler Miklós egyik közeli munkatársa nem tudta megerősíteni Gulyás értelmezését. Ez is azt a szcenáriót erősíti, hogy az orvosi karok szinte túszul ejtették az egyetemüket, most elsősorban az ő érdekük az, hogy a klinikáikkal együtt egy erős politikai támogatással rendelkező alapítvány ernyője alá kerüljenek. Ennek gyors véghezvitelét segíti, hogy jelenleg mindhárom vidéki tudományegyetemnek orvos a rektora, sőt Pécsett és Debrecenben ez már hagyomány: az utolsó három rektorból kettő itt is, ott is orvosA klinikai központok sorsa miatt érzett aggodalom állhat a mögött a nagy sietség mögött is, amellyel az Innovációs és Technológiai Minisztérium le akarja zavarni az egyetemek alapítványi fenntartásba adását. Az intézmények vezetői csak január elején értesültek róla, hogy váltaniuk kell, február elején pedig már a parlament előtt lesznek a megfelelő törvénytervezetek. Ehhez azonban még a szenátusoknak is rá kell bólintaniuk a tervekre, s ez nem mindenhol megy olyan simán, mint azt a kormányban elképzelték. Komoly, nagy hagyományú intézményeket kényszerítenek arra, hogy stratégiai tervezés, hatásköri leírások és előzetes számítások nélkül, egy-két hét alatt döntsenek a sorsukat akár évtizedekre meghatározó kérdésben. Van, ahol ezen fennakadnak a vezetők, mint például Pécsett és egy részük Szegeden, Debrecenben viszont minden gond nélkül már meg is szavazták, hogy alapítványi keretek közé szeretnének kerülni.