Az én hetem: Krusovszky Dénes unja az apokalipszist

5 perc

2021.02.21. 17:00

Sorozatunkhoz öt írót kértünk fel: írjanak arról, miként élték meg az elmúlt hetet. Egy megkötésünk volt csupán: adunk öt kulcsszót, ezeknek valahol fel kell bukkanniuk ebben a szubjektív visszatekintésben. Ezen a héten Krusovszky Dénesnek ezekből kellett ihletet merítenie: görbék, seft, privátbank, sugallat, nerművészet.

Kulcsszavak

Görbék (Orbán Viktor szerint a járványban két görbe fut egymás mellett: a beoltottaké és a harmadik hullámé. Amelyik gyorsabb lesz, az dönti el a sorsunkat.)

Seft (Favipiravirral seftelt egy fővárosi orvos, aki pénzért adott gyógyszert koronavírus ellen)

Privátbank (A fideszes Kósa Lajosról egyebek közt kiderült, hogy „elfogadta” egy francia bank negyedét a korábban főleg miatta elhíresült „csengeri örökösnőtől”. Nem tudni, párttagságát ez befolyásolja-e, Gulyás Gergely kancelláriaminiszter hárította a kérdést.)

Sugallat (Bármi lesz is a végeredmény „a választások eredményét Isten kezéből fogadjuk” – írták a reformátusok vezetői, majd megválasztották Balog Zoltánt az egyház magyarországi fejének.)

Nerművészet (A kormány nem támogatja már a Budapesti Tavaszi Fesztivált, inkább sajátot szervez, indoklás egyelőre nincs.)

Ez már az új hullám vagy még a régi? Kérdezi mellettem a boltban egy erősen nyugdíjasnak tűnő alak, miközben végig a maszkjával babrál. De hát nem teljesen mindegy, kérdez vissza beszélgetőtársa, szintén őszes férfi, majd jót nevetnek az egészen. Az élelmiszerüzletben egyébként péntek esti csúcs van, a hét órai zárásig már alig több mint fél óra maradt csupán, kézi- és húzós kosarakkal, bevásárlókocsikkal szlalomozó ideges magcsaládok és maszkban lihegő magánzók rajzanak a polcok körül. Feltűnő, ahogy a nagy kapkodásban a két idős férfi ráérősen diskurálgat a halashűtő mellett. Ott a legkisebb a forgalom, apropó, jó lenne több halat fogyasztani, Magyarok!

Mellesleg alighanem igazuk van: magánemberi, de talán közszereplői, sőt, vírusszakértői (vö. hazánk a 10 millió vírusszakértő otthona) szempontból sem biztos, hogy égető különbség van aközött, hogy épp a második vagy a harmadik, ne adj’ isten a tizedik hullámban vagyunk-e épp. Minél magasabb a sorszám, annál régebb óta szívunk, ez világos, de talán az eltelt idő és a szívás foka közötti összefüggést sorszámozás nélkül is felfogná az érdeklődő honpolgárság. Talán, persze, sose lehet tudni. Mindenesetre arra biztosan jó a dolog, hogy egy kicsit lehessen a segedelmével ködöt szurkálni, vállat vonogatni, vagy épp fingot hámozni.