Csizmadia Ervin: Milyen peremfeltételei vannak egy demokráciának?
1990 körül demokráciát könnyebb volt teremteni, mint később liberális demokráciát. Az előbbihez elég volt az elitek pillanatnyi közös érdeke; az utóbbihoz szükség lenne olyan mélyebb elit-együttműködésre, amelynek feltételei egyelőre nincsenek meg. Vélemény.
Természetesen nem gondolom, hogy egy rövidke kis írásban meg tudom válaszolni azt a bonyolult kérdést, amelyről politika- és egyéb tudósok könyvtársakat írtak össze. A demokrácia magyarázata örök kihívás, s ha korról korra változik is a fogalom jelentése és értelmezése, talán léteznek támpontok, amelyek eligazítanak minket. Az alábbiakban a demokrácia egy – mondhatni – hagyományos megközelítése mellett egy újabbat veszek szemügyre, hogy aztán egy harmadik megközelítés mellett cövekeljek le. Fontosnak tartom leszögezni, hogy míg az első megközelítés meghatározó volt a rendszerváltás idején, addig a második manapság egyre erőteljesebb kihívást jelent az elsővel szemben, s szinte ez számít a sztenderd megközelítésnek. A harmadik (általam preferált) értelmezés mind a kettőhöz képest máshová helyezi a hangsúlyt.
De hogy most már ne csak elsőben, másodikban és harmadikban (azaz: rébuszokban) beszéljünk, lássuk tehát 1. a demokratikus többségi elvet; 2. a (liberális) demokrácia jogállamiság-elvét; 3. Az elit-elrendeződés elvét mint a demokrácia létrejöttének peremfeltételét.
A demokrácia mint a többség elve
A rendszerváltás időszakában a demokrácia fogalma viszonylag egyszerűnek tűnt. Ez az egyszerűség sok mindennel függött össze. Ezek között az egyik elem, hogy a magyar társadalom, s azon belül az értelmiség széles körei meglehetősen keveset tudtak a demokráciáról. A második elem az, hogy a demokrácia-tudásnak volt egy világos referencia-pontja: a demokrácia nem diktatúra, azaz a demokrácia a diktatúra ellentéte.
Csizmadia Ervin: Miért van nálunk mániákusan mindig egy kiemelkedően nagy párt?
Mi változik egy nagy párt belső életében, amikor egy nagy ellenzék néz vele farkasszemet? A szerző elemzésében Jókai Mórtól a Szabadelvű Párton át a Fideszig tekinti át a nagypártiság történetét Magyarországon.
Mi volt a kádári (kezdetben kemény, majd egyre puhuló) diktatúra egyik legneuralgikusabb pontja? Az, hogy szabad választásokat még az 1980-as években, tehát akkor, amikor a rendszer viszonylagos nyugatosodása már megindult, nem lehetett tartani. Ezért az átmenet talán legfontosabb kívánalmává a szabad választások megtartása, illetve az új demokrácia szabad intézményeinek megteremtése vált.
Egy sokrétű, a hazai könyv- és folyóiratkiadás egészére kiterjedő, átfogó vizsgálat persze kimutathatná, hogy nyilvánvalóan voltak hangok már akkor is, amelyek a demokráciát nem szűkítették a szabad választásra és az ennek nyomában létrejövő többségi kormányzásra. Természetesen a liberalizmussal „korrigált” demokrácia elve megjelent már ekkor is, de emlékeim és politológiai vizsgálódásaim alapján mégis azt kell mondanom: a demokrácia korai szakaszában a liberalizmus, mint önálló, és a demokrácia karakterét meghatározó vonás nem volt olyan markáns, mint amilyenné a későbbiekben vált.
Hadd említsek két okot, amely ezt a vélekedésemet igazolhatja. Az első ok nemzetközi, a másik hazai.