Eldőlni látszik, hogy a Sinopharm gyengébb a többi vakcinánál

Egy nagymintás bahreini kutatás szerint a Sinopharmmal oltottak 21-szer nagyobb eséllyel kerülnek intenzívre, mint a Pfizer, Szputnyik, AstraZeneca-vakcinákkal oltottak. A legnagyobb veszélyben azonban az oltatlanok vannak.

  • HVG HVG
Eldőlni látszik, hogy a Sinopharm gyengébb a többi vakcinánál

Koronavírus-járvány

Fellélegezhet kicsit a világ, a Covid-19 ugyan nem tűnt el, de nem keseríti meg a mindennapokat. Ám visszatér-e? És mi van a betegség utóhatásaival? Cikksorozatunkban megtalál mindent, ami a koronavírus-járványról tudnia kell.

A kérdés
Bárdos András új műsorában a hvg360-on holnap, azaz pénteken Boldogkői Zsolttal, a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Biológiai Intézetének vezetőjével beszélget arról, hogyan érhet véget a járvány.

A magyar kormány nem teszi közzé a kórházban kezeltek, illetve az elhunytak oltottságára vonatkozó statisztikát, pedig ez alighanem hatásosabb érvet jelentene az oltást elutasítók meggyőzésében, mint bármilyen eddig kipróbált módszer. Szerencsére több olyan kutatás is rendelkezésünkre áll már, amelyekből a magyar státusz jól modellezhető, és fontos, ide szóló következtetések is levonhatók.

Az Egyesült Államokból érkező adatok csak korlátozottan fordíthatók le a magyar helyzetre, de a Szerbiában 145 ezres mintán készült, illetve a kis arab állam, Bahrein 1,25 millió lakójának adatait tartalmazó felmérés remekül használható, minthogy – a Moderna vakcinájának kivételével – mindkét országban ugyanazokkal a szérumokkal oltottak, mint itthon.

Merkely Bélát az őt kormánybérencezőknél jobban zavarják az oltásellenesek hülyeségei

Elismert szívgyógyászból és rektorból rövid idő alatt vált az ország első számú járványszakértőjévé Merkely Béla, aki újabban a kormány kampányarcaként népszerűsíti az oltást.

A tanulság a szomszédban és Bahreinben is hasonló: az oltatlanokra sokszoros veszélyt jelent a koronavírus. Különösen igaz ez, ha a súlyos – kórházi, sőt intenzív kezelést igénylő – eseteket vizsgáljuk, nem is beszélve az elhalálozás valószínűségéről. Egyszerűen fogalmazva: bármilyen oltás jobb, mint az oltatlanság.

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.