HVG: A hatalmas Kína felől Magyarország szabad szemmel alig látható. Mielőtt felkerekedett, milyen fogalma volt erről az országról? Vagy teljesen mindegy volt, hogy merre indul, csak el onnan?
Jü Cö-min: Két korai élményre emlékszem. Az első darab, amit le tudtam játszani zongorán, az Brahms V. magyar tánca volt, és kiskoromban már hallottam Petőfi Sándor verseit.
A Magyarországon élő Szung Jinan (annak idején vele jártuk körbe a kőbányai kínai street food piacot ) egyszer megjegyezte: szerinte Petőfi Sándor nevét többen ismerik Kínában, mint Orbán Viktorét. Mint mondta, a híres magyarok közül egy átlagosan művelt kínainak az elsők között ugrik be a költő alakja, ami nem véletlen, hiszen a romantikus költő és egykori forradalmár szerepel az ottani tananyagban.
Különben nem is kellett többet tudnom, a legfontosabb az volt, hogy ez az ország Európában van, és vízum nélkül is el lehetett ide utazni.
HVG: Mennyire „magyarosodott el” az itteni 30 év alatt? Végtére is, már többet élt Magyarországon, mint a szülőhazájában.
J. C.: Alig van kínai ismerősöm, közös témánk is kevés van. Már jó ideje több a magyar barát, a feleségem is magyar, a lányom és a fiam is kétnyelvű, velük csak kínaiul beszélek, a feleségemmel is-is.
HVG: A nagyapja alapította még az utolsó császár idején az első könyvelői irodahálózatot, 1949-ben mindenétől megfosztották. Az ön kémkedéssel vádolt nagybátyja öngyilkos lett, a feleségét kitelepítették. A régi családi történetekről mikor és kitől hallott először?