Ahol Petőfi nevét többen ismerik, mint Orbán Viktorét
Miért szavalják Petőfit a világ legnépesebb országában? Miért szerepel a kínai tankönyvekben a Szabadság, szerelem! című vers? A Kínában a huszadik század első felében kibontakozó Petőfi-kultusznak jártunk utána a költő 196. születésnapja alkalmából.
A Magyarországon élő Szung Jinan (annak idején vele jártuk körbe a kőbányai kínai street food piacot ) egyszer megjegyezte: szerinte Petőfi Sándor nevét többen ismerik Kínában, mint Orbán Viktorét. Mint mondta, a híres magyarok közül egy átlagosan művelt kínainak az elsők között ugrik be a költő alakja, ami nem véletlen, hiszen a romantikus költő és egykori forradalmár szerepel az ottani tananyagban.
Külön fejezetet a tankönyvekben ugyan nem szentelnek neki, de a modern kínai irodalom atyjának tartott, az egyik legfontosabb költő, Lu Hszün életrajzában kitér a tananyag Petőfire is. Lu Hszün volt ugyanis az, aki a századfordulón először megismertette a kínai értelmiséget Petőfi munkásságával, ezért avatott – kicsit megkésve, 2007-ben – Gyurcsány Ferenc a sanghaji Lu Hszün Parkban Petőfi-mellszobrot. A kínai tankönyvekben szerepel is egy vers Petőfi Sándortól, ez a Szabadság, szerelem! című rövid költemény kínai fordítása, amely máig népszerű az ázsiai országban. Jinan szerint sokan tudják a verset kívülről.
A Petőfi-kultuszra bizonyítékot is találtunk Jinan egyik ismerősének a személyében, aki nagy Petőfi-rajongó hírében áll a magyarországi kínai közösségben; betéve tudja a Petőfi Irodalmi Múzeum állandó Petőfi-tárlatának kiállított darabjait, és természetesen el tudja szavalni a Szabadság, szerelmet is. Li Csen – aki nem mellesleg Kína tervezett és sokat vitatott külpolitikai-gazdasági projektjének, az Egy övezet, egy út (Új Selyemút) kezdeményezésnek az európai elnöke is –, szabadidejében Petőfi-verseket fordít. Most fejezi be a 170 költeményből álló kötetét, és azt tervezi, hogy 2019-ben, a költő halálának 170. évfordulója alkalmából kiadja itthon a fordításait.
A Pekingi Idegennyelvi Egyetemen magyar szakon végzett Li Csen szerint, bár Petőfi Sándornak számos kínai fordítója akadt az elmúlt száz évben, sok fordítás hibás, félreértéseket tartalmaz, ezért van min javítani. Szerinte a magyarországi kínai közösségen belül is lesz igény az új versekre, bár azt ő is megerősíti, hogy az ázsiai ország értelmisége körében egykoron tomboló Petőfi-kultusz a huszadik század elején volt igazán erős, most már csak az említett Szabadság, szerelem! című verset, és maximum a Lennék én folyóvíz… kezdetű költeményt ismerik.
Kossuthra a kínai nép is büszke lehet
De mitől akadt be ennyire annak idején a kínaiaknak Petőfi Sándor? A válasz megtalálásához a Pázmány Péter Katolikus Egyetem adjunktusa, Csibra Zsuzsanna sinológusnak a segítségét kértem, és átböngésztem Galla Endre műfordító, híres magyar sinológus a Világjáró magyar irodalom. A magyar irodalom Kínában című 1968-as könyvét is. Utóbbi állami ösztöndíjasként az ötvenes években került ki Kínába, ahol kortárs költőkkel együttműködve többek között Petőfitől, Arany Jánostól és József Attilától fordított le verseket. Később az ELTE kelet-ázsiai tanszékének adjunktusa, majd vezetője lett.
Mint könyvéből, illetve a Csibra Zsuzsannával folytatott beszélgetésből is kiderül: Petőfi kínai karrierútja valahol az 1800-as évek végén és az 1900-as évek elején kezdődik, bár a kínaiaknak eleinte nem is a költő, hanem inkább a magyar nemzet sorsa keltette fel az érdeklődését.
A századfordulón született meg ugyanis az igény Kínában a társadalmi változásokra, a régi feudális rendszer lebontására, és egy új, polgári alapon álló világ megteremtésére. Bármilyen meglepőnek is tűnhet: a franciák vagy a britek mellett, a magyar nép a progresszív világ egyik képviselője, így követendő példa volt a kínaiak szemében. A császársággal, a mandzsuk hatalmával akkoriban egyre elégedetlenebb, reformokat követelő értelmiség figyelme az olyan kisebb népek felé fordult, amelyek felvették a harcot az elnyomással, a régi renddel szemben, és ez által haladóbb szellemű nemzeteknek bizonyultak. Így fedezte fel magának Kína a magyarok 1848/49-es szabadságharcát, és annak vezéregyéniségeit is.
Volt azonban itt még valami, ami miatt a magyarok függetlenségi törekvése kiemelt figyelmet kapott: a magyarság ősének a belső-ázsiai eredetű hunokat tartották, így a magyar nép sorsa pozitív példaként lebegett a kínaiak szeme előtt. Azt bizonyította, hogy keletiként is lehet a nyugattal kooperálni – fogalmaz Csibra Zsuzsanna.
Érdekes például egy Liang Csi-csao nevű író elemzése, aki tanulmányaiban ismertette az európai nemzeti függetlenségi harcokat és forradalmakat, így a magyarok küzdelmét is. Egyik, 1902-ben írt munkájában például Kossuth Lajosnak 27 oldalt szentelt. Liang Csi-csao, kortársaihoz hasonlóan, meg volt győződve arról, hogy a magyarok ereiben is ázsiai vér folyik, azaz végső soron rokonok vagyunk.
Ki az a hős, aki maga a sárga fajhoz tartozott, de hazája a fehérek között van, s az üggyel, amely a fehérek között kezdődött, a sárga faj számára hozott dicsőséget – akkor azt mondom: Kossuth
– idézi Liang Csi-csaót Galla Endre a könyvében.
Gogol, Ibsen, Whitman és Petőfi
A Kossuth-tanulmány voltaképpen megágyazott Kína későbbi, Petőfi iránti rajongásának. Sőt, az írás publikálása után néhány évvel már meg is jelent az első olyan szöveg, amely Petőfivel foglalkozott. Egy testvérpár, a két Csou-fivér Japánban, emigrációja során úgy döntött, hogy a forradalmi, demokratikus eszméket nyugati irodalmak fordításain keresztül népszerűsítik. A császársággal szembeni lázadásukhoz a kulturális muníciót a kelet-európai, „elnyomott, kis népek” íróinak munkáiból merítették.
Hogy miként kell a nemzeti végveszélytől rettegni, forradalmi hangon a népért kiáltani, és felhevült mellkassal, tollat forgatva ellenállni, azt tudták ugyan az angol, orosz, francia írók és költők is, de náluk még jobban a függetlenségért harcoló finnek és a lengyelek, és mindenkinél jobban tudta azt Petőfi. Így gondolta legalábbis a Csou-testvérek egyike, a korábban említett Lu Hszün. A később híres íróvá és műfordítóvá lett férfi tokiói könyvesboltokban és antikváriumokban vadászott a külföldi irodalomra, így magyar versekre és regényekre is, elsősorban német és angol fordításban. Beleszeretett a magyar művekbe: könyvtárát 37 magyar szépirodalmi alkotás gazdagította. Ő rakta össze Petőfi első kínaiul megjelent rövid életrajzát , mégpedig a modern irodalomtörténet első jelentős magyar képviselője, Riedl Frigyes 1906-ban angolul megjelent, A hisytory of Hungarian literature című munkája alapján.
Lu Hszün ezzel útjára indította a később kibontakozó Petőfi-kultuszt Kínában, bár az 1910-es évek első felében még úgy tűnt, hogy a magyar Alföld költőjére, a betyárromantika megéneklőjére olyan sokan azért nem kíváncsiak. Körülbelül tíz évre rá bizonyosodott csak be, hogy Lu Hszün és az egyébként Jókait is fordító testvére, Csou Co-zsen mégis csak jó érzékkel választotta ki a világirodalom nagyjai közül többek között Petőfit is. A szabadságharcos költő és az általa képviselt eszme évtizedeken át megtalálta helyét a kínai irodalomban, és mivel a második világháború előtt ott is a nemzeti kultúra fennmaradása forgott kockán, de nem volt az értelmiséget és a parasztokat egyaránt megszólító, saját Petőfijük, időnként kénytelenek voltak a miénkre támaszkodni.
1911-ben kikiáltották Kínában a köztársaságot, és ezzel megteremtődtek a hazai irodalom megújulásának feltételei is. A világirodalomtól az értelmiség egyfajta művészi útbaigazítást remélt, és bár az orosz, valamint a francia alkotások és írók voltak a legnépszerűbbek köreikben, Jókai Mór, Mikszáth Kálmán regényei, novellái és Molnár Ferencnek főként a korai művei is szívesen fordított alkotások lettek. Ugyanakkor Petőfivel még Jókai sem vetekedhetett, kultusz a húszas, harmincas évekre csak körülötte alakult ki: volt olyan időszak Kínában, amikor egy-egy versének egyszerre több fordítója is akadt.
Csibra Zsuzsanna kiemeli, hogy eleinte nem művészi gonddal, a ritmust megtartva és a rímekre ügyelve ültették át kínaira Petőfi verseit, csak prózai összefoglalókkal, interpretációkkal csapták agyon a költemények lényegét. A mondanivaló volt számukra az első, nem a forma.
A Nemzeti dalt például először 1921-ben fordította le egy Sen Jen-ping nevű költő, de a kínai verzió csak egy silány értelmezése volt annak, hogy miről is szól a mű. Ő viszont már 1923-ban, Petőfi születésének centenáriuma alkalmából bátran le merte írni egy tanulmányában, hogy a legnagyobb magyar költőnek tartja.
Két évre rá Lu Hszün előrukkolt az első, művészi igényű Petőfi-fordításokkal is: öt rövid vers német fordítását ültette át kínaira.
Petőfi kínai lelki társa
Lu Hszün patronáltja volt egy Pai Mang nevű fiatal költő is, aki épp olyan forradalmi lelkületű fiatal volt, mint annak idején Petőfi, nem véletlenül talált rá a magyar költőre. A kínai szocialista líra úttörőjeként tartják számon, számára Petőfi már nemcsak a szerelem és a szabadság költője, hanem igazi plebejus forradalmár is volt, aki felfedezte a magyar falvak világát és a népdalköltészet erejét. Kilenc versét fordította le, de nem volt elég ideje a művészi kiteljesedésre, mert rendszerellenes forradalmárként a Kuomintang rendőrsége huszonegy-két évesen kivégezte.
Örökül meghagyta viszont a Szabadság, szerelem! 1929-ben lefordított, máig kedvelt változatát. A vers állítólag futótűzként terjedt a fiatalok körében, ez volt az első Petőfi-költemény, amely széles körben érdekelte a közönséget. „Petőfi mintaként szolgált a polgárháborús Kínában. A vers üzenete, az, hogy a szabadság mindennél, még a szerelemnél is fontosabb, nagyon népszerű volt akkoriban” – mondta korábban Li Csen.
Hiába készítettek a későbbiekben többen is fordításokat a rövidke vershez, egyik verzió sem lett annyira sikeres, mint a Pai Mang-féle költemény. „Nagyon jó ritmust adott a versnek, dallamos a fordítás, amitől az megmarad az emberek fülében. A magyaros verselésre jellemzőek a felező verssorok, ami szép hanglejtést kölcsönöz, és ami a klasszikus kínai versformában is átjön” – indokolja Csibra a Szabadság, szerelem! sikerességét.
2013-ban, Hsziao Csien kínai nagykövet így szavalta a verset kínaiul, majd magyarul (0:16-tól nézze):
Bár a kínaiak többségének emlékezetében a második ezredfordulót már leginkább csak ez az egy Petőfi-költemény érte meg, a 20. században még szép számmal jelentek meg az újabb Petőfi-kiadások. Egy Szun Jung nevű fiatal költő például – szintén Lu Hszün támogatásával – eszperantóról lefordította a János Vitézt 1931-ben, majd 1945-ben jött a második kiadás is, a Kínai Népköztársaság idején pedig több alkalommal is újranyomták az elbeszélő költeményt.
Időközben Szun Jung lett Petőfi hivatalos fordítója. Az ötvenes években már magyar ösztöndíjasok – így Galla Endre – segítségével látott hozzá az eredeti, magyar nyelvű művek átírásához. 1954-ben megjelentette Petőfi válogatott verseit (104 vers 300 oldalon, a könyvet pedig magyar művészek illusztrálták). Galla Endre ezt tartotta a legreprezentatívabb Petőfi-kötetnek a kínai változatok közül. A könyv a következő négy évben hat kiadást élt meg, és több mint 100 ezer példányban kelt el.
Galla Endre szerint Petőfi ugyan nem gyakorolt - például Walt Whitmanhez hasonlóan - közvetlen megtermékenyítő hatást a modern kínai költészetre, ám az mindenképpen figyelemre méltó, hogy a költő neve évtizedeken át összeforrt a legjobb és a legnagyobb ottani írók nevével.
Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
