Nemzetközi lapszemle: Putyinhoz csak két hét karantén után lehet bejutni, stábját örök vesztegzárra ítélte
Keményebb fellépést követelnek Ursula von der Leyentől a jogállamiság védelmében. Szerbia EU-csatlakozása körül vannak kérdőjelek. Válogatás a világlapok írásaiból.
Süddeutsche Zeitung: "Az EU-nak le kellene állítani az összes támogatást Budapest részére"
A lap strasbourgi tudósítója, Matthias Kolb szerint az nem jelent különösebb meglepetést, hogy a német zöldeknek és szabaddemokratáknak elegük van az orbáni vircsaftból, ám az új, hogy immár az európai konzervatívok is úgy ítélik meg: az Európai Bizottság messze nem tesz meg mindent a magyar jogállamiság védelmében.
Márpedig a finn Petri Sarvamaa, az Európai Néppárt képviselője úgy nyilatkozott a kereszténydemokrata Ursula von der Leyen vezette testületről, hogy az jó ideje képtelen megfelelni feladatának ezen a területen, és túlságosan is csupán bizonyos tagok véleményére hallgat. A kijelentés mutatja, milyen mértékű a felháborodás, amiért Brüsszel továbbra is habozik fellépni Magyarországgal szemben.
A téma úgy került napirendre, hogy az Európai Parlamentben hivatalosan is bemutatták azt a jelentést, amelyet Daniel Freund német EP-törvényhozó megbízásából készített három igen tekintélyes nemzetközi jogász: Kim Lane Scheppele Princetonból, Daniel R. Kelemen a Rutgers Egyetemről és John Morijn Groningenből. A szakvélemény szerint a magyar kormány már olyan rendszeresen és mélyrehatóan sérti meg a demokratikus elveket, hogy az EU-nak le kellene állítani az összes anyagi támogatást Budapest részére.
Azaz fokozódik a nyomás Von der Leyenre, annál is inkább, mert a dokumentum megállapítja, hogy a Fidesz folyamatosan módosítja a jogi kereteket, a költségvetésért felelős rendszerek csődöt mondanak, a bűnüldöző apparátus harmatgyenge, a bíróságok és az ügyészségek nem függetlenek. Ezért nehéz feltételezni, hogy a rendellenességek csupán néhány területre korlátozódnak, vagy hogy a széles körben elterjedt korrupció csupán a hazai adófizetők pénzét érintené. Ezért a szakemberek azt sürgetik, hogy Brüsszel egyetlen fityinget se folyósítson az Orbán-kabinetnek.
Daniel Freund kijelentette, hogy ezek után a Bizottságnak egyetlen választása maradt: követnie kell az ajánlást. Moritz Körner, a német liberális párt, az FDP képviselője az emelte ki, hogy a felmérés élesen rávilágít, milyen romboló hatással van az egész unióra, ha valahol leépül a demokrácia.